Hamilton a 2022-es terve miatt tesztelt a Pirellikkel

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződése 2021 végén lejár, a brit pedig elmondta, úgy tervezi, hogy marad, ezért tesztelt a 18 colos Pirellikkel, de elég spontán ember, tehát ez a terv változhat.

Hamilton a 2022-es terve miatt tesztelt a Pirellikkel

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton csak egy évvel hosszabbította meg a 2020 végén lejárt kontraktusát a német istállóval, emiatt sokan arról kezdtek spekulálni, hogy talán 2022-ben ott sem lesz a rajtrácson a hétszeres világbajnok.

Viszont az Emilia-Romagna Nagydíj után úgy döntött, hogy teszteli a Pirelli jövőre érkező 18 colos abroncsainak prototípusát, és elmondta, azért döntött így, mert terve szerint marad a mezőnyben.

„Először is, korábban soha nem jelentkeztem önként tesztre. Valószínűleg az elsők közé tartozik ez az imolai teszt az önkéntesség szempontjából. Aztán amikor a tesztnap reggelén felébredtem, rögtön megbántam a döntésem!” – mondta mosolyogva Hamilton.

Még több F1 hír:

„De kiváló volt Imola a teszteléshez, élveztem a napot és az időjárás is jó volt. Azt tervezem, hogy jövőre is itt leszek, szeretnék ott lenni a mezőnyben, és segíteni akarok a Pirellinek.”

Korábban Hamilton kritizálta a 18 colos gumikra való áttérést, a csütörtöki sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy segíteni akar az olasz gumigyártónak, illetve kíváncsi volt a kiindulópontra.

„Versenyzőként szerintem mindnyájan jobb teljesítményű abroncsokra vágyunk. Emiatt fontos volt számomra, hogy felmérjem, mi a kiindulópont, valamint hogyan segíthetek a fejlesztésben. Versenyzőként szeretnénk nagyobb mértékű mechanikai tapadást és kisebb mértékű kopást.”

 

„Jó volt ez a teszt, és nyilvánvalóan ez volt az első lépés a 2022-es gumik kapcsán. De az egyértelmű, hogy nem rossz a startpont.”

A 36 éves brit végül azt is hozzátette, nem teljesen biztos még abban, hogy jövőre is ott lesz a Forma-1-ben, de élvezi a világbajnoki címért zajló csatát – jelenleg egy ponttal előzi meg Max Verstappent.

„Elég spontán ember vagyok, szóval bármikor változhat a tervem. De élvezem ezt a csatát. Sokkal izgalmasabbá vált a harc, és még nagyobb kihívást jelent” – zárta Hamilton.

Wolff: A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget…


Egy komoly bukás részese volt Claudia Hurtgen az ABT Cupra autójában az Extreme E első versenyhétvégéjén, a Desert X Prix-n, de szerencsére nem esett baja a versenyzőnőnek.

megosztás
hozzászólás
Gasly: Később nézzük meg, milyen lehetőségeim vannak…

Előző cikk

Gasly: Később nézzük meg, milyen lehetőségeim vannak…

Következő cikk

Lowe: Mika egy napon kitalálta, hogy a kezével akar gázt adni...

Lowe: Mika egy napon kitalálta, hogy a kezével akar gázt adni...
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Portugál Nagydíj
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Gyémánt Péter