Statisztikák

Hamilton 450 forintot keres másodpercenként (!) a Forma-1-ben

Lewis Hamilton eddig sem keresett rosszul, de az új szerződésével még több pénzt kaszál a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, on the grid

Sam Bloxham / Motorsport Images

A hírekben rendre a futballisták által keresett elképesztő összegekről hallunk, azonban a Forma-1-ben a top-pilóták több esetben még ezt is felül tudják múlni.

A jelenleg legjobb fizetéssel rendelkező versenyző az F1-ben Hamilton, aki nemrég hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel, melynek értelmében 2019-ben és 2020-ban is a mezőny tagja lesz.

Még több F1 hír:

A tárgyalások elhúzódtak, és a pletykák szerint ez főként a brit bajnok fizetési igényei miatt történt. Hamilton egy ideje saját maga tárgyal a Mercedesszel, és úgy tűnik, hogy jól csinálja, mivel a németek a folytatásban is elképesztő összegeket fognak átutalni a versenyzőjük bankszámlájára, aki eddig három bajnoki címet szerzett nekik a száguldó cirkuszban.

A Sporf közben készített számunkra egy kis statisztikát azt illetően, hogy Hamilton pontosan mennyit fog keresni az új szerződésével. És ne feledjük, ez az összeg a „nyers” fizetése, mely nem tartalmazza az olyan bónuszokat, mint amiket például a pontszerzések, a dobogók, a győzelmek vagy a világbajnoki sikerek után kap.

A sporf.com még másodpercre is lebontotta azt, hogy mennyi pénz jut a négyszeres világbajnok Hamilton zsebébe. Ez az összeg azonban még így sem a legnagyobb, amit valaha is kerestek az F1-ben. Michael Schumacher a csúcson a Ferrarinál még ennél is egy sokkal nagyobb összeget kapott. 

Csak jelzésképpen, Cristiano Ronaldo, aki nemrég igazolt át a Real Madridtól a Juventushoz, messze kevesebbet kap egy évre az olaszoktól, mint Hamilton a Mercedestől, noha a világsajtót így is sokkolta a portugál aranylabdás klasszis keresete, ami éves szinten 30 millió eurót jelent. 

Hamilton új fizetése a Mercedesnél

80 millió font 2 év alatt

40 millió font 1 évben

3,3 millió font 1 hónapban

1,9 millió font 1 versenyre

769,230 font 1 hétre

109,890 font 1 napra

4,579 font 1 órára

76,31 font 1 percre

1,27 font 1 másodpercre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még ez is Hamiltoné lett a Német Nagydíjon
Következő cikk Esős Magyar Nagydíjunk lesz a Hungaroringen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország