Hamilton: 38 évesen eljöhet az a pont, hogy továbblépjek

Lewis Hamilton szerződését további két évvel meghosszabbította a Mercedes, így a brit rekorder 38 éves koráig egészen biztosan a száguldó cirkusz kötelékében maradt. A hétszeres világbajnok ugyanakkor elárulta, hogy 2023 után eljöhet az a pont, amikor váltani fog.

Lewis Hamilton, Mercedes

Lewis Hamilton, Mercedes

Alessio Morgese

Lewis Hamilton korábban kijelentette, hogy a Max Verstappen elleni küzdelem ismét megmutatta számára, hogy miért szereti ezt a sportot olyan nagyon, ám a brit rekordert régóta foglalkoztatja az a világ is, ami a Forma-1-en kívül vár rá.

„38 éves koromra lesz egy olyan pont, amikor tovább akarok lépni, hogy más dolgokat csináljak” – jelentette ki Hamilton a RacingNews365.com kérdésére. „Azt hiszem, hogy mindig is igaz volt rám, hogy semmit sem csinálok 80 vagy 70 százalékos teljesítménnyel, hogy csak úgy ellegyek.”

„Vannak emberek, akik képesek erre, de én azért vagyok itt, hogy nyerjek. Ha valaha is eljön az a pont, hogy nem akarom erre áldozni az időmet és energiámat, a mentális időmet, illetve az erőfeszítést, amit ez igényel, akkor az lesz az idő arra, hogy megálljak.”

Még több F1 hír:

„Nem tervezem, hogy 40 éves koromig itt leszek. Remélem, hogy vannak még más dolgok is, amelyek izgalommal töltenek el, de ettől függetlenül hiába állok majd meg, hiányozni fog a sport. Hiányozni fog a versenyzés oldala, ez biztos.”

Lewis Hamilton kétségtelenül örökre letette a névjegyét a Forma-1-ben, hiszen Spanyolországban megszerezte a 100. időmérős elsőségét, továbbá 98 futamgyőzelmet szerzett a pályafutása során a száguldó cirkuszban, ami elképesztő teljesítmény. Ennek ellenére a brit rekorder elárulta, hogy mindig vannak kihívások, sosem lehet megállni egy pillanatra sem.

„Minden pálya különbözik, minden keverék más és más a pályákon, különbözőek a felületek. Vannak feltörekvő fiatal harcosok, a Red Bull is nagyszerű munkát végez, ráadásul remek csomagjuk van idén, aztán ott a McLaren, amely hatalmasat fejlődött, emiatt örülök és izgatott vagyok.”

Hülkenberget meglepték Vettel „közepes” eredményei…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg Schumachert dicsérte, de a német szerint Mazepin nem jó mérce
Következő cikk Ki veszi át Norris helyét az eltíltása esetén? FE-ből érkezhet a segítség...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország