Hamilton: 35 éves vagyok, de úgy érzem, jobb vagyok, mint valaha!

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nyert a spái futamon, a verseny utáni, Sky-nak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy aggódott a verseny utolsó fázisában, és úgy érzi, 35 éves kora ellenére jobb, mint valaha.

Pole Sitter Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 speaks to the media in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon is győzni tudott, ráadásul a brit pilóta az elsőtől az utolsó körig végig vezette a versenyt, amelyen a mezőny nagy része a safety caros fázis alatta teljesítette a bokszkiállást.

A hatszoros világbajnok a verseny után arról beszélt, hogy nem ez volt a legkönnyebb versenye, mivel a futam végén vigyáznia kellett a gumijára, a fejében pedig az volt, hogy nehogy úgy járjon, mint Silverstone-ban.

„Nem ez volt a legkönnyebb versenyem, néhányszor blokkolt a kerekem az 5-ös kanyarnál, vibrációt is tapasztaltam, és a gumijaim hőmérséklete is elkezdett kicsit csökkenni, ugyanis amikor fogy a gumid, akkor kezded elveszteni a hőmérsékletet is.”

Még több hír:

„Kicsit ideges voltam, a fejemben volt a silverstone-i forgatókönyv is, ezért próbáltam kímélni a jobb elsőt, és végül sikerült is nagyobb probléma nélkül célba érnem.”

Hamilton a Belga Nagydíjon a 89. futamgyőzelmét szerezte, vagyis most már csak 2 siker választja el Michael Schumacher 91 győzelmes rekordjától – az idei hét futamból eddig ötöt nyert meg.

„Tudom, hogy nem feltétlenül szeretné azt mindenki, hogy mindig a Mercedes legyen elöl, de függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk sikeresek, továbbra is leszegett fejjel dolgozunk.”

„Amikor az irodában jártam, akkor sem ünnepelt senki, hanem mindenki arra fókuszált, hogy a következő versenyt is megnyerjük. Elképesztő mentalitás jellemzi a csapatot, egyik hétvégéről a másikra képesek vagyunk fejlődni, és őrületes arra gondolni, hogy 35 éves vagyok, hamarosan 36 leszek, de mégis úgy érzem, hogy jobb vagyok, mint valaha.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16 and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20 at the start of the race

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16 and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20 at the start of the race

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Nagyon hálás vagyok a csapatnak, a gyárban dolgozó srácoknak is, és nagyon köszönöm a támogatásukat.” – tette hozzá a 89-szeres futamgyőztes.

Hamilton a rajtnál is elöl tudott maradni – a rajtról is megkérdezték a futamgyőztes britet.

„A belgiumi rajt rémálom, mivel itt van az egyik legközelebb az első kanyar, és hiába kapod el jól a rajtot, így is bajba kerülhetsz az egyenesben. Biztos vagyok benne, hogy Valtterinek kicsit el kellett emelnie a lábát, és így nem volt ideje arra, hogy előzéssel próbálkozzon.”

Wolff: Fizikailag lehetetlen, amit Hamilton a Pirellitől kér…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valtteri Bottas most sem találta Hamilton ellenszerét és 2. lett
Következő cikk A bronzérmes Verstappen eléggé unta a Belga Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország