BRÉKING

Hamilton: 100 százalékon kell lenni, mert azonnal ott van Nico!

Lewis Hamilton tudja, egy percre sem lazsálhat, mert Nico Rosberg ott liheg a nyomában. A Mercedes AMG versenyzője nyert, de mégsem elégedett teljesen.

Hamilton zsinórban negyedik győzelmét aratta a Mercedesszel, mégsem elégedett maradéktalanul: tudni akarja, hol veszít a tempóból. A mai a 26. győzelme volt, és átvette a vezetést a bajnokságban.

"Közel sem volt tökéletes verseny. Nagyon nehéz koncentrálni, amikor nyomás alatt tartanak hátulról, és az autóm is túlkormányzott volt. Így sokkal nehezebb óvni a gumikat. Nico a kanyarbejáratokban jött fel rám ma"- mondta Hamilton.

"Egy pálya melletti kivetítőn keresztül láttam, mennyire közel volt hozzám! Csak arra figyeltem, hogy ne blokkoljak az utolsó kanyarban, ne hibázzak, és szerencsére nem tettem így. Amikor nyomás alatt tartanak, nem eshetsz szét, ilyenkor kell összekapnod magad. A nyomás motivál. Mindenkinek van egy gyenge pontja, amin keresztül meg lehet törni, de én még nem találtam meg ezt."

"Nagyon fontos volt"- mondta a pole pozícióra. "Általában véve elmondható, hogy Nico előnyben volt hozzám képest itt és Bahreinben is. Szerencsére a rajtom remek lett, és örülök, hogy idén ez mindig így van. De rá akarok jönni, hol veszítek időt"- jelentette ki a Skynak. Azt is elmondta, mire gondol, amikor meglátja a másik Mercedes orrát a tükörben: "Csak ne cseszd el! Tartsd egyben a dolgokat."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy a csapat tagja lehetek - figyelemreméltó, amit elértek. Áldás, hogy részese lehetek mindennek. Tegnap tudtam, hogy nehéz lesz, és általában véve elmondható, szenvedtem. Oda-vissza mentek az idők, és nagyon fontos a kommunikáció a mérnökkel. Ezen a pályán különösen nehéz, mert annyi minden zajlik. Remek munka volt."

"Ma azt is láthattuk, rögtön változhatnak a dolgok, ha az autó nincs rendben - és Nico azonnal ott van. Minden versenyen 100 százalékosnak kell lennem. Monacóban biztosra kell menni, hogy jó legyen az egyensúly. Tavaly nagyon szenvedtem vele."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean megszerezte a Lotus idei első pontjait, Maldonado hozta a formáját
Következő cikk Dupla pontszerzés a Force Indiától Barcelonában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország