Nosztalgia

Hamilton 10 évre szóló szerződése a McLarennél, 13 évesen...

Lewis Hamilton 22 évvel ezelőtt ezen a napon állítólag egy 10 évre szóló szerződést írt alá a McLarennél, és Ron Dennis akkora potenciált látott a fiatal versenyzőben, hogy a kontraktus egy F1-es záradékot is tartalmazott.

Lewis Hamilton, McLaren

Fotót készítette: Ebrey / Motorsport Images

Napra pontosan 22 esztendővel ezelőtt, 1998. április 3-án jelentették be a legendás McLarennél, hogy leszerződtették Lewis Hamiltont, aki akkoriban még csak a szárnyait bontogatta. A 13 éves ifjonc egészen fiatalkorától rendkívül határozott célokkal versenyzett, és állt rajthoz a különböző gokartversenyeken, számos győzelmet gyűjtvén.

Még több F1 hír:

Hamilton egy olyan álmot élt, mely végül valósággá vált, amit csak kevesen mondhatnak el magukról. Akkoriban nem sokan ismerték a brit versenyzőt, de azt Ron Dennis, az F1 történetének egyik legsikeresebb csapatfőnöke, és vezetője is pontosan tudta, hogy egy kivételes tehetségre leltek.

Hamilton és Dennis először akkor találkoztak, amikor a rekorder még csak 9 esztendős volt. Lewis azt mondta Ronnak, hogy egy nap velük fog bemutatkozni az F1-ben. A McLaren vezetője erre azt válaszolta, hogy 10 év múlva hívja fel, és meglátják, mit tehetnek ennek érdekében.

Az évek és a szezonok múlásával szép lassan beigazolódott az, amit Hamiltonról gondoltak, és 2007-re meg is érkezett a Forma-1-be, ráadásul a McLaren versenyzőjeként, és Fernando Alonso csapattársaként mutatkozhatott be. 

Ezzel csak az álom egyik fele teljesült számára, de túl sokat nem kellett várnunk arra, hogy a száguldó cirkuszban is felérjen a csúcsra, amivel történelmet írt, és manapság már minden idők egyik legjobbjaként tekintenek rá. 

Lewis Hamilton, Mclaren

Lewis Hamilton, Mclaren

Fotó készítője: Gareth Bumstead / Motorsport Images

Ez már majdnem az első idényében sikerült neki, de amit a sors kegyetlen módon elvett tőle a 2007-es évben, azt egy évvel később visszaadta neki. Mindkét alkalommal az évadzáró Brazil Nagydíj döntött, 2008-ban Felipe Massa és a Ferrari kárára.

Hamilton azóta további 5 bajnoki címet gyűjtött, és több rekord is fűződik a nevéhez, miközben lassan minden lista élén az ő neve szerepel, köszönhetően annak is, hogy a Mercedes 2014 óta domináns szerepet tölt be az F1-ben.

Egyetlen egy olyan éve volt a britnek, amikor legyőzték a Mercedesnél. 2016-ban Nico Rosberg, a saját csapattársa állította meg őt a nagy menetelésben. A visszavágó azonban elmaradt, mert a német visszavonult, hiába lehetett volna címvédő, és a szerződése is érvényes volt.

A 35 éves hatszoros világbajnok neve mellett pillanatnyilag 84 győzelem, 88 rajtelsőség, 47 versenyen futott leggyorsabb kör, 151 dobogós helyezés és 3431 pont szerepel, valamint 4486 kört volt az élen, ami 22738 kilométernek felel meg.


Lewis Hamilton és az első méterek a 2020-ra tervezett W11-es versenygéppel, ami a 7. világbajnoki címet jelentheti a brit rekorder és a német világbajnok csapat számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Abiteboul a Racing Pointról: „nagyon jó fotósaik vannak”
Következő cikk Alfa Romeo: Továbbra is kissé vakon vagyunk…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország