Hamarosan bejelenthetik a Bahreini és a Vietnami Nagydíj törlését

Információink szerint a háttérben már megszületett az ezzel kapcsolatos döntés, és hamarosan befuthat a hivatalos bejelentés, miszerint a Bahreini és a Vietnami Nagydíjat is törölték, legalábbis ideiglenesen.

Hamarosan bejelenthetik a Bahreini és a Vietnami Nagydíj törlését

A káosz lett úrrá az Ausztrál Nagydíjon, és nagyon rövid idő alatt. Azzal, hogy a McLaren egyik alkalmazottja fertőzött lett, és további 14 munkatársát helyezték karantén alá, miközben a csapat azonnal visszavonulót fújt, megindult a nagy lavina.

Még több F1 hír:

Ross Brawn a Liberty Mediától úgy nyilatkozott, hogy a lehető legjobban kezelték a helyzetet, nem tehettek ennél többet, miközben Kimi Raikkonen és Lewis Hamilton is célzott arra, hogy hiba volt elutazniuk Ausztráliába.

De mi lesz később? Mi lesz a következő futamokkal? A korábbi jelentések szerint már egy júniusi startot vizionálnak, amit a Liberty Media sem zárt ki. Közben a Motorsport.com által összegyűjtött információk szerint a jövő hétvégére tervezett Bahreini Nagydíjat, valamint az azt követő vietnami utazást is törölték.

Természetesen később ez a két helyszín is helyet kaphat a naptárban, ami minden eddiginél sűrűbb lehet, és akár tovább is tarthat. A nyári szünet valószínűleg nem fog megvalósulni, és lehetnek még változások.

A legnagyobb kérdés, hogy mikor kezdődhet meg a világbajnokság... A bennfentesek jelenleg a bakui eseményre számítanak, ami azt jelentené, hogy a Holland, a Spanyol és a Monacói Nagydíj is átkerül egy másik időpontra.

Ez a három hónapos leállás nagyon nehézzé teheti a munkát a csapatok és a Liberty Media számára, miközben 2021-től egy teljesen új Forma-1 valósulhat meg. A háttérben már szinte mindenki erre koncentrál, de a koronavírus közbeszólhat.


Ismét óriási izgalmakat hozott a marokkói Formula E-futam, amelyen az utolsó pillanatig ment a harc a 2. helyért, végül Antonio Felix da Costa tudott még egy győzelmet szerezni a neve mellé.

megosztás
hozzászólás
Ross Brawn szerint a lehető legjobban kezelték az Ausztráliában kialakult válsághelyzetet
Előző cikk

Ross Brawn szerint a lehető legjobban kezelték az Ausztráliában kialakult válsághelyzetet

Következő cikk

A Ferrari a minimumra csökkentette versenyrészlegeinek létszámát

A Ferrari a minimumra csökkentette versenyrészlegeinek létszámát
Hozzászólások betöltése