Hallgasd a tömeget, amikor Vettel előz a második helyért: videó

Sebastian Vettel és a német közönség szimbiózisban volt egymással, ám ezúttal nem kellett könnyeket hullajtaniuk a kedvencük miatt, aki a 20. helyről a dobogó második fokági zárkózott fel.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, on the podium

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, on the podium

Zak Mauger / Motorsport Images

A sors furcsa fintora, hogy Charles Leclerc valami egészen hasonlót élhetett át, mint tavalySebastian Vettel. A monacói a második helyen haladt a Ferrarival az esős hockenheimi versenyen, és biztosnak tűnt a dobogója. A fiatal versenyző azonban hibázott és a falban kötött ki, ami egyet jelentett a kieséssel.

Még több F1 hír:

Leclerc rettentő dühös volt, elsősorban maga miatt, de már az SF90 volánja mögött elkezdett arra panaszkodni, hogy a pálya azon részén a fekete aszfalt elfogadhatatlanul csúszós volt, ami többek számára gondot okozott. Lewis Hamilton szintén erre panaszkodott, de lehetséges, hogy a következő években már nem kell ezzel foglalkozniuk, mivel a Német Nagydíjnak nincs szerződése a folytatásra.

Vettelnek azonban van, egészen 2020 év végéig, és erre a bizonyos eredményre most nagy szüksége volt, hiszen folyamatosan sok kritikát kap, és a Brit Nagydíjon komoly hibát vétett, amikor hátulról belerohant Max Verstappenbe, aki Ausztria után újra nyerni tudott. A német világbajnok megkönnyebbülten nyilatkozott a sajtónak, és ez talán egy sokkal jobb irányba tereli majd őt.

A német közönség szombaton nagyon csalódott lehetett, mivel Vettel a technika hibája miatt csak a 20. helyről várhatta a folytatást. A rekorder azonban nem adta fel, és noha a tempója nem tartozott a legerősebbek közé, kihasználta a lehetőségeket, a kieséseket, és dobogóra állt. A szurkolók egy emberként üvöltöttek, amikor Vettel megcsinálta a manővereket, különösen Daniil Kvjat ellen a második helyért.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél sem találtak kivetnivalót a Német Nagydíj bukótereiben
Következő cikk Verstappen a Red Bullal is képes lesz világbajnok lenni?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország