BRÉKING

Halkabb motorok, csökkent a vezetési élmény: a fejekben ott van még a V8-as tempó

A versenyzők még mindig nem szokták meg az új munkakörnyezetet, amit a az 1.6 literes motorok hoztak magukkal. Fernando Alonso szerint nem élvezetes esőben menni, Valtteri Bottas a fékezést kalandhoz hasonlította.

A motorhangról már sok szó esett és ez mindenkit érint, míg a vezetési élmény inkább csak a versenyzőket. Rosberg 1:29.375-öt futott a harmadik edzésen, ami a legjobb idő a hétvégéről a V6-os turbókkal: Vettel tavaly 1.968 másodperccel jobb idővel szerezte meg a pole-t. A körülmények akkor sem voltak ideálisak, így összehasonlíthatóak az értékek. A turbók gyorsabbak egyenesekben az elődeiknél, de kanyarban már nem tartják a lépést: hiába a nagyobb nyomaték, hiányzik a leszorítóerő. Tavaly 311.1 km/ó volt a legnagyobb végsebesség az időmérőn, idén 317.5 km/ó.

A már említett leszorítócsökkenés 15 százalékos, betudható a keskenyebb szárnyaknak, a hiányzó beamwingnek, és annak, hogy a kipufogócső középre került, nem lehet kiaknázni a gázokat aerodinamikai célokra. Hiába nőtt a nyomaték 550 Nm-re 380-ról, a trakció nem tud megküzdeni vele. Mivel az autók nagyobb tempóval érnek meg a fékezési zónába az egyenesek végén, a fékút is nagyobb lett.

A versenyzők a pálya minden egyes szegletét használják, ez korábban is így volt, de rengeteget állnak keresztbe. "Versenyen nem engedheted meg magadnak. Különben a gumik rögtön mehetnek a kukába"- mondta Hülkenberg az Auto Motor und Sportnak. Hiába a jobb tempó az egyenesekben, a versenyzők hiányolják a kanyarsebességet. "Még mindig ott van fejben a régi tempó. Az nem tudja kompenzálni a lassabb köridőt, hogy több a tennivalód az autóban"- jegyezte meg a német.

Vettel szerint időt kell adni a technikának. "Nincs meg a régi vezetési élmény. Az autók teljesítménye kisebb, és nekem halkak is. Időt kell adni az autóknak; még csak a kezdeti stádiumban vagyunk. Még sok minden van, ami rosszabb vagy jobb lehet. Egy dolog már most világos: a versenyzés valami más lett."

Rosberg a következőt mondta a 2014-es helyzetről. "Ez egy más kihívás. A szabályokat okkal vezették be, ezt el kell fogadnunk. Mindig lesznek dolgok, amikre pozitívan vagy negatívan lehet tekinteni. Versenyzőként legszívesebben mindig teljes erőből mennél. Most új feladatokat kaptunk, amiknek megvan a maguk bája. Például üzemanyagot kell spórolni anélkül, hogy csökkenjen a köridő."

Alonso tegnap belekóstolhatott, milyen esőben menni a turbókkal. Egyelőre nincs elájulva. "Nekem ez volt az első alkalom, hogy esőben mentem. Nem okozott örömet. Minden egyes kanyarban hajszálon múlt, hogy elszállj."

Bottas még nem olyan rutinos, mint a fentiek. "A vezetés nehezebb lett, annak ellenére, hogy lassabbak vagyunk. Sokkal jobban kell érezned a jobb lábad, a fékezés pedig egy igazi kaland lett. Korábban fékezünk. Ezért is nagyobbak a különbségek."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ausztrál Nagydíj 2014: Felvételek az időmérőről
Következő cikk Rosberg nyerte az évadnyitót Melbourne-ben Ricciardo és Magnussen előtt! Hullottak a világbajnokok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország