Hakkinen: talán nem Albonnal van a probléma, hanem a Red Bullal

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Hakkinen szerint a Red Bull már annyira Verstappenre fókuszál, hogy az szinte ellehetetleníti a második pilóta dolgát, és ezt most Albon is megtapasztalja.

Alex Albon, Red Bull Racing, walks the track

Alex Albon, Red Bull Racing, walks the track

Charles Coates / Motorsport Images

Talán senkinek nem meglepetés, hogy a Red Bullnál Max Verstappen vált az elmúlt két évben az elsőszámú pilótává, és 2 szezonon belül lehet, hogy két csapattársat is elfogyaszt, ha Alex Albontól megválnak a szezon végén.

Eddig is ismert volt, hogy a Red Bull nem egyszerűen vezethető autó, emlékezhetünk arra, hogy Spielbergben hányszor fogott meg vele mindkét pilóta, azonban mivel az RB16-ot egyértelműen Verstappen vezetési stílusára fejlesztették, azzal különösen nehezen boldogul Albon.

Mika Hakkinen szerint is az okozza a második pilóták szenvedését Verstappen mellett, hogy az ő visszajelzésüket kevésbé tartják relevánsnak, amikor a holland fél másodpercet ver rájuk.

„Mint mondtam korábban, a Red Bull nagyon sok versenyen szenved azzal, hogy egyautós csapattá válnak, és ismét nagyon neheze volt Alex Albonnak, akit a csapattársa is lekörözött” – írta Hakkinen az Unibeten futó blogjában.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, and George Russell, Williams FW43

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, and George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ez nagyon szokatlan, hiszen Alex egy rendkívül tehetséges pilóta, ahogyan előtte Pierre Gasly is volt, de még is úgy tűnik, hogy óriási nehézséget jelent vezetni a másik Red Bullt.”

„Biztos vagyok benne, hogy Christian Horner is felismeri annak a fontosságát, hogy hamar megoldást kell találniuk erre a problémára. Egy Verstappen specifikus beállítás állhat a problémák mögött, és nagyon is látványos, hogy Pierre mennyivel jobban teljesít, mióta visszatért a Red Bull második csapatához.”

Horner még a Portugál Nagydíj előtt nyilatkozta azt, hogy Albonnak két versenye van bizonyítania azt, hogy érdemes őt 2021-re is szerződtetni, a Portugáliában mutatott teljesítményét még nem tudjuk, milyennek értékelte a Red Bull, Imolában azonban legalább a pontszerzést meg kell céloznia a thai pilótának, aki Mugellóban szerezte meg F1-es karrierjének első dobogós helyezését.

Jolyon Palmer szerint a portugál hétvége volt az utolsó szög Albon Red Bullos koporsójában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nagyon súlyos környezetvédelmi kockázatokat tártak fel az új brazil pálya kapcsán
Következő cikk Russell a Red Bullnál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország