Hakkinen szerint Vettelnek fel kell kötnie a gatyáját, mert Raikkönen visszatért

megosztás
hozzászólás
Hakkinen szerint Vettelnek fel kell kötnie a gatyáját, mert Raikkönen visszatért
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. szept. 10. 9:30

A finn világbajnok ezúttal nagyon pozitívan beszélt a honfitársáról, aki szerint Kimi Räikkönen Monzában finoman jelezte, hogy komolyan gondolja a dolgot.

2007 Forma-1 bajnokának imidzse nagyon sokat sérült tavaly, amikor Fernando Alonso gyakorlatilag ott ütötte, ahol érte. A finn súlyos vereséget szenvedett, noha a rajongói arra számítottak, hogy a spanyol világbajnoknak meggyűlik majd a baja a „Jégemberrel”.

Az év végén Alonso távozott, míg Räikkönen a csapatnál maradt. Az új csapattárs a nem kevésbé gyenge Sebastian Vettel lett, aki négy világbajnoki címet és hatalmas lelkesedést, valamint motivációt hozott át magával a Red Bulltól Maranellóba.

Legutóbb Maurizi Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke nyilatkozott úgy, hogy Vettel érkezésével a légkör is más lett az olaszoknál.

https://youtu.be/zMcAmvtBsEo?t=20m

Seb eddig a pontig magabiztosan verte a csapattársát, aki azonban a szerződéshosszabbítása óta meggyőzően teljesít. Monzában erőből győzhette volna le Vettelt, de a rossz rajtja miatt ez nem volt lehetséges. Amit azonban ezután csinált, az csodálatos és lenyűgöző volt.

Mika Häkkinen úgy véli, ettől a ponttól kezdve Räikkönen állandó veszélyt jelenthet Vettelre.

„Jó volt látni azt, hogy Kimi végre sikeres volt az időmérőn.” – fogalmazott a Hermesnek írt blogjában az egykori bajnok.

„Könnyen elképzelhető, hogy Sebastian Vettel hozzáállása lassan változni fog Kimit illetően, látva a tempóját, ami megmutatta, hogy ő nemcsak egy 2-es számú pilóta.”

Következő Forma-1 cikk
Törökország már jövőre visszatérhet a Forma-1-be!

Előző cikk

Törökország már jövőre visszatérhet a Forma-1-be!

Következő cikk

Több van az új Mercedes-motorban a Monzában látottnál: „remek hírek” a riválisok számára

Több van az új Mercedes-motorban a Monzában látottnál: „remek hírek” a riválisok számára

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Mika Hakkinen , Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING