BRÉKING

Hakkinen szerint Raikkönen csúnya verést kaphat Alonsótól, ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan

A kétszeres világbajnok finn is kritikusan nyilatkozott honfitársáról, aki egyre több kritikát kap a szereplése miatt.

Kimi Räikkönen idén eddig nem igazán tudta felvenni a harcot a spanyol csapattársa ellen, aki legutóbb Kínában felállhatott a dobogóra, míg a finn „Jégember” a közelében sem volt ennek. 2007 bajnoka védelmére szólhat az a tény, hogy ezt az autót teljesen Fernando Alonsóra fejlesztették, de vannak, akik szerint ez nem jelenthet mindre magyarázatot.

David Coulthard után 1998 és 1999 bajnoka is kritikusan beszélt a Ferrari versenyzőjéről.

„Négy versenyen vagyunk túl és szerintem Kiminek ezen idő alatt jobban kellett volna mennie.” – tette egyértelművé Häkkinen a Hermes-Blog kérdésére.

„Az autó nem olyan katasztrofálisan rossz, ami mindenre magyarázatot jelenthetne, hiszen Alonso előrébb foglal vele helyet. Kiminek problémái vannak, és ezeket meg kell oldania. Alonso domináns szerepet tölt be, és ezek már nem kis különbségek. Szóval tennie kell valamit.”

Häkkinen szerint Räikkönennek most jobban érintettnek kell lennie az F14-T fejlesztési és beállítással kapcsolatos munkáiban. A finn hírhedten ódzkodik a szimulátorozástól, de ha legalább kihívást akar jelenteni Alonsónak, akkor dolgoznia kell a rendszerrel, mely a tesztkorlátozások bevezetésével nagyon fontos lett. Igaz, Kimi tesztelni sem szeret igazán…

Räikkönen korábban már elmondta, nincs gondja a motivációval, és keményen dolgozik a csapatával a megoldáson, A finn bizakodhat, mivel a hírek szerint Spanyolországra teljesen átalakul az F14-T, ami sokkal inkább feküdhet neki, mint ezelőtt.

Häkkinen mondott néhány szót az új csapatfőnökről, Marco Mattiacciról is. A finn szerint csak az idő fogja megmondani, hogy helyes döntés volt az olasz alkalmazása, vagy sem, de az mindenképpen furcsa, hogy egy olyan ember került Stefano Domenicali helyére, akinek eddig a pontig semmilyen F1-es tapasztalata nem volt.

„Ebben a pillanatban nehéz megmondani, hogy a Ferrari jó döntést hozott, vagy sem.”

Alonso négy versenyt követően 41 ponttal a 3. helyet foglalja el, míg Räikkönen csak a 12. 11 egységgel a neve mellett.  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso érdekes lett volna egy Red Bullban - Raikkönen szenvedése meglepte korábbi főnökét
Következő cikk Kínai Nagydíj 2014: Hamilton belső kamerás felvétele Kínából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország