Häkkinen szerint a Red Bullnak tartania kell a lépést Verstappennel

Max Verstappen eddig rendre gyorsabb tudott volna lenni, mint a Red Bull autói, így az osztrákoknak növelniük kell a tétet, beleértve a Hondát is, mely lehetséges, hogy egy bajnokcsomagot hozott létre.

Häkkinen szerint a Red Bullnak tartania kell a lépést Verstappennel

Sebastian Vettel 2009 és 2013 között nagyon erős autókat kapott a Red Bulltól. Négy egymást követő alkalommal lett világbajnok, miközben 2011-ben és 2013-ban szinte esélyt sem adott a riválisoknak, elsősorban Fernando Alonsónak és a Ferrarinak.

Még több F1 hír:

Max Verstappen egy hasonló technikára vár a Red Bullnál, de azt egyelőre nem kapta meg. A jelek szerint jól sikerült a motorváltás, és a Honda jelentheti az egyik kulcsot a nagy sikerhez. A téli tesztek remekül sikerültek a csapat számára.

Sokan úgy válik, hogy a Red Bull-Honda lehet a Mercedes fő ellenfele. Nemrég Mark Webber, a Red Bull korábbi pilótája azt mondta, csak Verstappen képes nyomást helyezni Lewis Hamiltonra, aki a 7. világbajnoki címére hajt.

Mika Häkkinen, a kétszeres finn világbajnok is nagyon jó véleménnyel van a fiatal hollandról, aki a kora ellenére már igen tapasztalt, és készen áll arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Ha idén sikerrel jár, azzal ő lesz minden idők legfiatalabb F1-es bajnoka.

„Verstappen egyike azoknak a versenyzőknek, akik mindig 110%-ot fognak adni. Emellett kockáztatni is szeret, és mindent belead. Nagyszerű ezt látni.” - mondta Häkkinen az Unibet Finland podcast műsorában.

Max Verstappen, Red Bull RB8

Max Verstappen, Red Bull RB8

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

Häkkinen szerint a csapatmunka sokkal fontosabb a Forma-1-ben, mint eddig bármikor. „A Forma-1 mostantól eltérően működik, mint régen. Ez nemcsak a versenyzőkre igaz hanem a csapatmunkára is. Természetesen ez mindig megvolt, de most igazán ezen van a hangsúly.” - idézte a GP Blog a finn világbajnokot.

„Mind a csapatmunkának, mind a kommunikációnak tökéletesen kell működnie a csapaton belül. Egy erős versenyző önmagában még nem elegendő. Tudhatjuk, hogy Verstappen mindig mindent belead, de a Red Bullnak képesnek kell lennie tartani vele a lépést. Ezek után lesz csak igazán gyors.” - tette hozzá Mika.

A szezon két hét múlva veszi kezdetét Ausztriában, ahol Verstappen lehet a legnagyobb favorit, tekintve az elmúlt két év alakulását a a Red Bull Ringen. Nagyon fontos pontokat gyűjthet a címért folytatott harcban a Red Bull hazai pályáján.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Leclerc: A szimulátorozás segített, hogy mentálisan készen álljak a szezonra
Előző cikk

Leclerc: A szimulátorozás segített, hogy mentálisan készen álljak a szezonra

Következő cikk

Két dolog miatt is nehéz dolga volt a Codemastersnek az F1 2020 kapcsán

Két dolog miatt is nehéz dolga volt a Codemastersnek az F1 2020 kapcsán
Hozzászólások betöltése