Häkkinen: Senna és Schumacher is agresszíven támadott

Mika Häkkinen szerint Max Verstappen agresszivitása azokat az időket idézik, amikor együtt versenyzett Ayrton Sennával és Michael Schumacherrel. A finn örült neki, hogy nem osztottak ki büntetést a Brazil Nagydíjon, ugyanakkor szerinte a holland a tűzzel játszik.

Häkkinen: Senna és Schumacher is agresszíven támadott

Mika Häkkinen két világbajnoki cím birtokában nagyon is tisztában van vele, hogy mire van szüksége egy pilótának ahhoz, hogy felérjen a csúcsra. Az egykori McLaren-versenyző úgy véli, nem volt semmi gond azzal, hogy a versenyfelügyelők nem büntettek, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vakmerőség sokszor a visszájára sül el.

„Max a pályafutása csúcsán van, vezeti a világbajnokságot, és eltökélt szándéka, hogy maga mögött tartsa Lewist” – írta Hakkinen az Unibet összegzőjében. „Ami a 4-es kanyarban történt, az egy példa arra, hogy Max milyen keményen hajlandó nyomni.”

„A kormányt nyitva tartani könnyű módja annak, hogy megfélemlítsünk egy riválist, de ez ütközéshez is vezethet. Ebben az esetben sosem tudhatod, mi történhet. Nem vagyok benne biztos, hogy Lewis megfélemlítése működni fog. Ő szereti a kihívásokat. Ez extra koncentrációt ad neki!”

Még több F1 hír:

„Ayrton Senna csapattársa és Michael Schumacher riválisa voltam, két olyan versenyzőé, akik néha nagyon agresszív taktikát alkalmaztak. Van egy híres fotó, amin a 2000-es Belga Nagydíj után beszélgetek Michaellel, és elmagyarázom neki, miért nem tetszett nekem néhány taktikája. Szeretem a kemény versenyzést, de a versenyzésnek a pályán kell végbemennie.”

„Személy szerint örültem, hogy a versenyirányítás Maxot és Lewist is hagyta szabadon menni. Mindkét autó elhagyta a pályát, és ugyanabban a sorrendben tértek vissza a pályára, sérülés nélkül.”

"Ismétlem, ahogy a kizárásnál is, biztos vagyok benne, hogy Lewisnak ez még nagyobb motivációt adott. Amikor Michael megpróbált letaszítani a pályáról Spában, az abszolút határozottá tett, hogy megcsináljam az előzést, amire mindenki emlékszik.”

Ocon és Alonso „a határig” mentek, hogy tartani tudják Gaslyt

megosztás
hozzászólás
Alonso: Lewis a különleges életmódja miatt nem áll hozzám közel
Előző cikk

Alonso: Lewis a különleges életmódja miatt nem áll hozzám közel

Következő cikk

Az F1-es pilóták komoly „fizikai” kihívásra számítanak Katarban

Az F1-es pilóták komoly „fizikai” kihívásra számítanak Katarban
Hozzászólások betöltése