BRÉKING

Hakkinen: Remélem, Raikkönen egy sokkal jobb Ferrarit fog kapni jövőre! Ha nem, az hatással lesz a motivációjára

Mika Häkkinen, korábbi F1-es világbajnok szerint honfitársa jövőre kevésbé lehet motivált, ha a Ferrari nem ad számára egy lényegesen jobb autót.

Kimi Räikkönen nagyon nagy verést kapott 2014-ben a Ferrarinál Fernando Alonsótól. A finn „Jégembernek” egy olyan autóval kellett versenyeznie, amit nem az ő profiljára fejlesztettek, lévén, hogy csak az év végén csatlakozott az olaszokhoz.

Hosszú hónapokon át dolgoztak a finnel azon, hogy a helyzet jobb legyen, de nagy előrelépést nem sikerült elérniük, legalábbis az eredményeket illetően biztosan nem. Räikkönen mindemellett még technikai gondokkal is küszködött, ami ugyancsak nem könnyítette meg a helyzetét.

„Sajnálatos az, ami idén Räikkönennel történt.” – fogalmazott a kétszeres finn világbajnok a hivatalos blogjában (Hermes).

Kimi rendkívül frusztrált volt emiatt és még az utolsó futam sem jött neki össze Abu Dhabiban.

„Ahogy elnéztem őt az utolsó versenyen, ugyanazt tapasztaltam, mint a többi futamon. Az ő helyében nem élveztem volna a dolgot. Láthatóan gondjai voltak a vezetéssel.” – tette hozzá 1998 és 1999 Forma-1 bajnoka.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferrari ígéretet tett arra, hogy a jövő évi autó sokkal jobban fog feküdni Räikkönennek, de a hírek szerint az az autó még az ideinél is gyengébb lehet.

„Csak remélni lehet, hogy a Ferrari egy sokkal jobb autóval áll elő Kimi számára. Ha ugyanaz lesz a helyzet, mint ezelőtt, akkor az mindkét versenyző motivációjára hatással lehet az elért eredményeket illetően.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: Szükség van a fiatal rajongókra! Én a 6-7 éves gyerekekről beszéltem
Következő cikk Hamilton: Érdekes lesz Alonsót a McLarennél látni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország