Häkkinen különösnek találja, hogy Verstappen még sohasem vezette a bajnokságot

Max Verstappen történelmi tettet hajtott végre a Monacói Nagydíjon, hiszen a győzelmével ő lett az első holland F1-es versenyző, aki valaha vezette a bajnoki ponttáblázatot. Häkkinen örömének adott hangot a fiatal Red Bull-pilóta sikereit látva, hiszen attól tartott, hogy a Mercedes ellép az üldözőitől.

Häkkinen különösnek találja, hogy Verstappen még sohasem vezette a bajnokságot

Max Verstappen idei 2. futamgyőzelmét abszolválta a legutóbbi hétvégén Monacóban, ráadásul ő lett az első olyan pilóta, aki hollandként vezeti az F1-es bajnoki ponttáblázatot. A fiatal Red Bull-tehetség sikerét látva a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is megemelte a kalapját.

„Nagyszerű, hogy Max most már vezeti a bajnokságot. Annak ellenére, hogy egy rendkívül gyors autóval kezdték meg a szezont, úgy tűnt, hogy a Red Bull átadta az előnyét a Mercedesnek. Vasárnap azonban megmutatták, hogy a következetesség nagyon fontos ebben az üzletben” – jelentette ki Häkkinen az Unibet kérdésére.

„Ez Max második győzelme három második hely mellett. Minden versenyen formában van, és ehhez van szüksége ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Különös azt látni, hogy még sohasem vezette a bajnokságot ezelőtt.”

Még több F1 hír:

„A gokartozás és az F1 között csupán egy szezont teljesített az F3-ban. Szóval ennek tükrében el tudom képzelni, hogy mennyire élvezte ezt az élményt Monacóban” – tette hozzá a finn világbajnok, aki 1998-ban ünnepelhetett győzelmet Monacóban.

„Ez egy különleges elmék. Nagyon pontosnak kell lenni, folyamatosan fenn kell tartanod a fókuszt, nem veszíthetsz a koncentrációdból. Szóval mindent egybevetve, ez egy nagyszerű hely ahhoz, hogy győzz.”

Norris elmondta, hogy miért intett oda Ricciardónak

megosztás
hozzászólás
Hornernek minden pályán van egy „szerencsehozó WC-je”
Előző cikk

Hornernek minden pályán van egy „szerencsehozó WC-je”

Következő cikk

A McLaren egyáltalán nem számított monacói pódiumra

A McLaren egyáltalán nem számított monacói pódiumra
Hozzászólások betöltése