Hakkinen: Keke Rosberg nélkül nem jutottam volna el az F1-ig

Mika Hakkinen a McLaren versenyzőjeként Michael Schumacher legnagyobb riválisa volt a 90-es években, a kétszeres világbajnok finn pedig azt nyilatkozta, hogy Keke Rosberg nélkül valószínűleg el sem jutott volna a Forma-1-ig.

Mika Hakkinen celebrates winning the Formula One World Championship

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Kevés olyan versenyző van a Forma-1-ben, akik a szurkolók, a szakértők és a versenyzőtársak tiszteletét is ki tudták vívni, azonban közéjük tartozik a kétszeres világbajnok finn Mika Hakkinen.

Hakkinen 1998-ban és 1999-ben tudott világbajnok lenni, a Schumacher-Hakkinen rivalizálást pedig a Forma-1 történetének egyik legnagyobb rivalizálásaként tartanak számon.

Még több F1 hír:

Hakkinen ezúttal az Unibet podcastjében beszélt arról, hogy milyen szerepet játszott a karrierjében az első finn F1-es világbajnok Keke Rosberg, és hogy mikor találkozott először 1982 világbajnokával.

„A média folyamatosan követte Kekét, amikor a Forma-1-ben versenyzett, de nyilvánvalóan a média akkor még nem volt annyira aktív, mint most. Először 1986-ban, Olaszországban találkoztam vele, amikor még gokartokkal versenyeztem.”

„Egy helikopterrel érkezett meg Stefan Johanssonnal, és nekünk, srácoknak ez nagyon menő volt. Ez még inkább motivált engem, azt gondoltam, hogy én is szeretnék egy helikoptert, és Forma-1-es versenyző akarok lenni.”

Mika Hakkinen

Mika Hakkinen

Fotó készítője: Brousseau Photo

Az álma pedig többek között a Williams és McLaren versenyzőjének köszönhetően vált valóra, aki később Hakkinen érdekképviselője lett.

„Néhány évvel később Keke lett a menedzserem. Először nem akart belemenni ebbe, mivel más versenyzőkkel volt elfoglalva, és nem volt ideje még rám is. Keke nélkül szerintem nem jutottam volna el a Forma-1-ig – világbajnokként megvoltak a kapcsolatai a Forma-1-ben.” – mondta Hakkinen.

Keke Rosberg és Mika Hakkinen után aztán a finnek még egy világbajnokot adtak a Forma-1 világának: Kimi Raikkönen 2007-ben ért fel a csúcsra a Ferrarival. Jelenleg Raikkönenen kívül Valtteri Bottas szerepel az F1-ben, aki 2019-ben a világbajnoki második helyet szerezte meg.


A Forma-1 játékjogainak birtokosa, a Codemasters kiadott egy remek in-game videót az F1 2020-ról, benne az átalakított Zandvoorttal, mely a Holland Nagydíjnak ad otthont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így lehetett volna Alonso már 2009-ben háromszoros világbajnok
Következő cikk Így hasítja a fát a Williams F1-es pilótája: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország