Häkkinen és Schumacher legendás rivalizálása: egyedülálló!

megosztás
hozzászólás
Häkkinen és Schumacher legendás rivalizálása: egyedülálló!
Szerző:
2019. jan. 6. 7:05

Valóban egyedülálló volt az a fajta rivalizálás, amit Mika Häkkinen és Michael Schumacher között zajlott a Forma-1-ben.

Häkkinen és Schumacher totálisan ugyanazt a generációt képviselik, miközben mindketten világbajnokokká és legendákká váltak a száguldó cirkuszban. Az útjuk legelején egyikőjük sem gondolhatta azt, hogy ilyen magasságokban lesznek, és egymás ellen küzdenek majd a bajnoki címért.

Még több F1 hír:

Mika és Michael is 50 esztendős, de az 1991-ben debütált páros közül a német sokkal tovább maradt az F1-ben, valamint 5 címmel többet is gyűjtött a finnél. Häkkinen 2001 év végén intett búcsút a sorozatnak. Akkor még úgy tűnt, hogy nem véglegesen, de sajnálatos módon már soha nem tért vissza.

Schumacher ezzel szemben 2006 év végéig volt aktív a Ferrarival, és hétszeres világbajnokként akasztotta szögre a sisakját. 2010-ben azonban a Mercedesszel visszatért, de a nagy sikerek már elmaradtak a neve mellett.

Kettejük párharcra igazán emlékezetes marad, különösen az 1998-as és 1999-es idényből, amikor Häkkinen a McLarennel felért a világ tetejére, legyőzvén ezzel többek között a nagy riválisát is.

A Liberty Media készített egy remek összeállítást Häkkinen és Schumacher rivalizálásáról, melynek során a finn megjegyzi, már a gokartos időkből tudta, hogy Michael egy jó versenyző, de nevetve hozzátette, soha nem gondolta azt, hogy jobb lenne nála. Häkkinen számára teljesen „természetessé” vált az a küzdelem, hogy le akarja győzni Schumachert, ám szerinte ezek a csaták szinte mindig fair körülmények között zajlottak közöttük. „Éreztem, hogy Michael élvezte ezt. És sok fair csata volt... Sok fair csata az én oldalamról." - ismét nevetve Häkkinen.

 

A videóban Mika felhívta arra a figyelmet, hogy Michael más karakter, aki képes volt többet kockáztatni azért, hogy nyerjen. Jó példa lehet erre az 1997-es szezon Jacques Villeneuve ellen, amiért nagy árat fizetett. Az események között van a bizonyos 2006-os Monacói Nagydíj is, amikor Schumacher több mint érdekes módon parkolta le a Ferrarit az időmérő edzésen.

Häkkinen és Schumacher soha nem veszekedtek egymással, de voltak feszült pillanatok. Ilyen volt, amikor a finn megpróbálta elmagyarázni a németnek azt, hogy mi fér bele a versenyzésbe és mi nem, amire Schumacher csak úgy válaszolt, hogy: „Mika, nem, ez csak versenyzés.”

A kétszeres világbajnok nagyon közelről figyelhette meg azt, hogy Schumacher miként versenyez, és ő is úgy látta, hogy teljesen mindegy, milyen autó dolgozott alatta, "Michael mindig csak támadott" és támadott, miközben a „bűvkörébe” vonta a Ferrarit és az ott dolgozókat. 

Voltak tárgyalások a McLaren és Schumacher között, de a megállapodás nem jött létre. Häkkinen szívesen üdvözölte volna Schumachert Wokingban a csapattársaként, de szerinte ezzel a csapat kissé széthúzott volna, kezdve a problémákkal. 

A VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁS ELÉRÉSÉHEZ NINCS MÁS DOLGOD MINT ERRE A LINKRE KATTINTANOD!

Következő cikk
Hülkenberg óriási presztízsre tehet szert, ha legyőzi Ricciardót

Előző cikk

Hülkenberg óriási presztízsre tehet szert, ha legyőzi Ricciardót

Következő cikk

Kubica nem tudja garantálni, hogy nagyon versenyképes lesz

Kubica nem tudja garantálni, hogy nagyon versenyképes lesz