Häkkinen: Bottasnak most már van egy csapata, amely hosszú távon bízik benne

Mika Häkkinen azt mondja, örül, hogy honfitársa, Valtteri Bottas az Alfa Romeóhoz igazol, ahol hosszú távon bíznak benne.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Valtteri Bottas korábban arról beszélt, hogy az évről-évre újratárgyalt szerződések nem tették lehetővé számára a teljes fókuszálást a Mercedesnél töltött idő alatt, és azt mondta, a nyomás miatt „belülről falta" a jövőjét övező állandó bizonytalanság.

Jelentős beszédtéma volt a paddockban a 2022-es ülésért folytatott harca a tavalyi évben, amíg nem született döntés, ami azt jelentette, hogy a 2022-es évre George Russell kapja meg Lewis Hamilton mellett a másik ülést a német istállónál.

Most azonban, hogy az Alfa Romeóhoz igazolt, Bottas arról beszélt, hogy célja, hogy maga köré építse a csapatot, és kihasználva hároméves szerződését, segítse őket a fejlődésben. Häkkinen elmondta, hogy bár hozzá kell majd szoknia, hogy a mezőnyben lejjebb kell majd küzdenie, de a tízszeres nagydíjgyőztes számára előnyös lesz, hogy a munkahelyi biztonság megvan.

Még több F1 hír:

„Valtteri nagyszerű csapatjátékos és versenyző. Egy nagyszerű csapatnál fog vezetni. De nem fog ugyanolyan pozíciókért harcolni, mint a Mercedeses időkben. A csapatok erőforrásai nem összehasonlíthatóak, de most már hosszú távon készülhet. A Mercedes egyéves szerződéseivel mindig volt fény az alagút végén, de mindig egy bezárt ajtó várta őt" - mondta Häkkinen a SuomiF1-nek a sajtótájékoztatón.

Tekintettel arra, hogy a Mercedes karrierje nagy részében Hamilton „szárnysegédje" volt, Bottasnak gyakran kellett félreállnia csapattársa kedvéért 2021-ben, és az idő előrehaladtával egyre inkább a másodhegedűs szerepét játszotta a csapatnál.

 

„Ez a bizonytalanság felemészti az önbizalmat. Nem kapta meg azt az elismerést a Mercedestől, amit szeretett volna. Ha folyamatosan kihúzzák a szőnyeget a lábad alól, az megeszi az önbizalmadat" - mondta Häkkinen. 

Ricciardo szerint a McLaren és a Ferrari csatája többről szólt, mint a harmadik hely megszerzése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso arcából eltávolították a titánlemezeket, túl van a műtéten
Következő cikk Russell nem akar tanulni Hamiltontól a szezont megelőzően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország