Häkkinen a Mercedesnek: Őt válasszátok!

A McLaren-Mercedes színeiben két világbajnoki címet is szerző Mika Häkkinen egyfajta védőbeszédet intézett honfitársa, Valtteri Bottas támogatására. Häkkinen szerint nem is kérdés, hogy Bottas megtartása lenne a helyes döntés a Mercedes részéről.

Häkkinen a Mercedesnek: Őt válasszátok!

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint a Mercedesnek ki kell tartania honfitársa és mentoráltja, a csapatnál 2017 óta versenyző Valtteri Bottas mellett. A világbajnoki címvédőnek hamarosan döntenie kell majd Bottas és George Russell között.

„Ez nem úgy működik, hogy az internetről vagy valamelyik könyvből megtanulod, hogy legyél Lewis Hamilton csapattársa” – utalt a feladat nehézségére 1998 és 1999 világbajnoka.

Még több F1 hír:

Bottas 2016 végén, Nico Rosberg váratlan visszavonulását követően került a Mercedeshez, ahol azóta 9 futamgyőzelmet szerzett, az előző két évet pedig Hamilton mögött, a világbajnoki összetett pontverseny második helyén zárta.

A Mercedes 2017 óta évről évre hosszabbította meg a finn szerződését, akinek helye a Mercedes által támogatott fiatal tehetségnek, George Russellnek köszönhetően most van a legnagyobb veszélyben. Häkkinen szerint azonban nem kérdés, ki lenne a jobb választás.

„Amit a Mercedes elért azóta, hogy Hamilton és Bottas egy csapatot alkot, nehéz lenne megismételni” – idézi Häkkinen szavait a német RTL.

 

„A tehetség önmagában kevés ahhoz, hogy valaki egy Lewis Hamiltonhoz hasonló bajnok csapattársa legyen. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes sokkal többre értékeli Bottast, mint azt gondolnánk.”

Häkkinen továbbá hozzátette, szerinte Bottas jobban segíti a Mercedest az élcsapatok küzdelmében, mint Sergio Perez teszi azt a Red Bullnál.

„A Red Bullnál most minden Maxon múlik. Sajálom, hogy ezt kell mondanom Perezről, akit jó versenyzőnek tartok, de legalább körönként két tizeddel közelebb kellene kerülnie Verstappenhez” – mondta a 2001-ben visszavonult versenyző.

Fernando Alonso nagy bejelentésre készül...

megosztás
hozzászólás
Hamarosan „nagy híreket” jelent be Fernando Alonso!

Előző cikk

Hamarosan „nagy híreket” jelent be Fernando Alonso!

Következő cikk

„Hornernek le kell ülnie Verstappennel, mert hatalmas mennyiségű pontot vesztett”

„Hornernek le kell ülnie Verstappennel, mert hatalmas mennyiségű pontot vesztett”
Hozzászólások betöltése