Häkkinen: A Mercedes Hamiltonra építi az autóit

Mika Häkkinen elismerően nyilatkozott a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonról, a finn azonban nem felejti el megjegyezni, hogy a Mercedes folyamatosan a brit klasszisnak kedvezve fejleszti az autót.

Mika Hakkinen

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes hat éve van jelentős fölényben a Forma-1-ben, ebből ötször Lewis Hamilton, egyszer pedig Nico Rosberg jött ki győztesen az egyéni versengést figyelembe véve. A brit idén hatodik egyéni címét gyűjtötte be, célba veheti Michael Schumacher rekordját, miközben 2019-ben szerezte a legtöbb pontot pályafutása során.

Idén sem tudták megrengetni a Mercedes és Hamilton fölényét, a németek akkora előnyben voltak a szezon első felében, hogy a másodikban már elkezdhettek koncentrálni a jövőre. Mika Häkkinen szerint Hamilton sikerei nagyszerűek, de a legjobb csapat keresi a kegyeit, hogy az ő stílusára fejlesszék a mezőny legjobb autóját.

"Elég nyilvánvaló, hogy ha egy versenyző évek óta egy csapatnak dolgozik, akkor a mérnökök már jobban értik, hogy mit szeretne, jobban ismerik a versenyzői stílusát, az igényeit. Emellett Hamilton egy csodálatos személyiség, és ez a legerősebb kombináció egy csapat számára" - mondta a finn.

Még több F1 hír:

"Lewis idén is nagyon erős teljesítményt nyújtott, de be kell látni, hogy a Mercedes autója minden igényéhez igazodott. Manapság a csapatoknak már egy csomó információ áll a rendelkezésükre adatok formájában, ennek köszönhetően pedig a mérnökök már képesek egy bizonyos pilótára szabni mindent" - vélekedett Häkkinen.

"A modernizáció pedig sosem áll le, és ha ma megnézzük Leiws vezetési stílusát, akkor látjuk, hogy könnyebb számára vezetni, mint korábban. Nincs az az érzés, hogy Lewisnak valamit máshogy kéne csinálni, Lewis csak a tehetségét használja, nem kell harcolnia a géppel" - mondta a világbajnok finn.

Häkkinent pedig kérdezték arról is, hogy mekkora esélyt lát arra, hogy Hamilton 2020 után a Ferrarihoz igazol. "A versenyzők mindig különböző lehetőségeket vizsgálnak, de egy csapatváltás kapcsán óvatosnak kell lenned, megmérni az érveket mellette és ellene, kideríteni, hogy mi lehet a cél" - mondta az egykori klasszis.

"De ehhez idő kell. Lehetetlen egyszer csak úgy felkelni, hogy az ember azt mondja, itt vagy ott akarok versenyezni. Előtte sokat kell analizálni, és nem szabad elfelejteni, hogy egy versenyző elismerése mellett a szurkolók is kellenek a sikerhez, és ez is közrejátszik abban, hogy végül hogyan dönt" - tette hozzá Häkkinen.


Valentino Rossi ismét pályára vihetett egy forma-1-es autót, a MotoGP olasz klasszisa ezúttal Lewis Hamiltonnal cserélt egy napra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez csak akkor marad az F1-ben, ha ennél többre lesz képes
Következő cikk A Haas tudja, 2021-ben sem valószínű a győzelmük az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország