Häkkinen a bővülő naptárról: „Ha még ma is versenyeznék, beszédem lenne a csapattal”

A Forma–1-es versenynaptár utóbbi években látott bővülése folyamatos beszédtémát okoz, jövőre pedig rekordszámú 24 viadalt rendezhetnek. Most a korábbi kétszeres bajnok, Mika Häkkinen véleményét is kikérték a témáról.

Double Formula 1  World Champion Mika Hakkinen

Ahogyan az F1 népszerűsége növekszik, a sportág tulajdonosai úgy szeretnének ebből minél nagyobb hasznot húzni, aminek egyik módja az, hogy minél több helyszínre viszik el a száguldó cirkuszt. Az utóbbi években is több, rekordhosszú idényre volt kilátás, de aztán valami miatt mindig elmaradt egy-két futam.

Remélhetőleg ennek jövőre vége, és minden tervezett helyszínre ellátogat majd az F1, a kérdés viszont az, a 24 versenyből álló naptár mekkora problémát okoz majd a sorozatban dolgozóknak. Amikor Häkkinen versenyzett, maximum 16-17 viadalt rendeztek egy évben, így szerinte manapság egész más a helyzet.

„Én is ott voltam idén néhány pályán, és látható volt az emberek arcán, mennyire kemény volt a szezon utolsó része. Végső soron a 22 verseny önmagában nem annyira nehéz. A gondot inkább a folyamatos duplafordulók és triplahétvégék jelentik” – magyarázta a finn a Unibet videójában.

„Nehéz állandóan A-ból B-be utaznod. Mindig át kell állnod, újra meg kell találnod a megfelelő hozzáállást és a fókuszt. Sokak számára szerintem ez a legnagyobb kihívás… Nem feltétlenül csak a pilóták esetében, hanem a szerelők és a csapatok esetében is. A folytatásban viszont még több futam lesz, 24. Ez tehát igazán kemény feladat lesz majd.”

„Talán a világ akarja ezt, a szurkolók akarják ezt. Több futamot és több versenyzést akarnak látni. Az F1 feladata pedig az, hogy eleget tegyen ennek és feltöltse a naptárat. Ha még ma is versenyeznék és látnám a versenyek számát, komoly megbeszéléseim lennének a csapattal a fizetésemről.”

„De nemcsak erről, hanem arról is, hogy miként lehet biztosítani, az emberek állóképessége és energiaszintje folyamatosan elég magasan legyen. Biztosítani kell, hogy mindenki hibák nélkül tudjon dolgozni, mert egy olyan sportról beszélünk, ahol óriási a tempó” – mondja tehát Häkkinen a bővülő naptárról.

A McLaren korábbi kiválósága egy másik beszélgetés során pedig azt árulta el, Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent választaná-e csapattársnak maga mellé.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA elnökét ma is nyomasztja, ahogy a 2022-es bajnokság sorsa eldőlt
Következő cikk A McLarennél örülnek, hogy Alonso megtalálta a számításait

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország