BRÉKING

Hajszálon múlhat a Lotus sorsa: Akár még csődbe is mehet a csapat

A Lotus F1 Team ingatag lábakon állhat és a legrosszabb esetben még az is előfordulhat vele, hogy kiszáll a Forma-1-ből.

Ez nagyon szomorú lenne a sport számára, hiszen a brit istálló rengeteget fejlődött az elmúlt években és a tavalyi idényhez hasonlóan idén is képes volt rendszeresen harcban lenni a dobogós helyezésekért, miközben biztosította Kimi Räikkönen visszatérését, valamint Romain Grosjean egy igazi top-pilótává nőhette ki magát.

Eric Boullier, a Lotus F1 Team csapatfőnöke pénteken a brazil médiaeseményen elmondta, nem aggódnak a jövő miatt és még mindig látnak esélyt arra, hogy megkössék az üzletet a Quantum csoporttal, mely a gárda tulajdonrészének 35%-át birtokolná.

Annak ellenére, hogy az üzlet még mindig nem jött létre, a csoport feje, Mansoor Ijaz a saját honlapján már azt állítja, hogy a Lotus F1 Team tulajdonosa. Erről a Lotus azonban semmit nem tud, miközben olyan híreket olvashatunk Ijazról, hogy egy kétes üzletember.

Boullier hozzátette, nem csak az interneten kell tájékozódnunk a Google kereső segítségével és bízhatnak bennük, mert ők is a megfelelő megoldást keresik a jövőt illetően. Ezen okok miatt a Lotus még mindig nem döntött a jövő évi párosáról, de annyi bizonyos, hogy az új résztulajdonos Nicolas Hülkenberget akarja. Az esélyesek között szerepelhet még Pastor Maldonado, és Sergio Pérez is. A dél-amerikai pilóták jelenleg ülés nélkül várják a 2014-es évet, de biztosak benne, hogy ott lesznek a rajtrácson. Romain Grosjean helyzete sem lehet könnyű, mivel Maldonado és Pérez pénze sokat nyomhat a latba.

És akkor még nem beszéltünk arról a tényről, hogy a Lotus továbbra sem írta alá a 2014-es motorszerződését, miközben, ha ideiglenesen is, de ismét fizetésképtelenné vált a csapat, amiért elnézést is kért a vezetőség. A jövő évi motorok 25 millió eurós költséget jelenthetnek, és ez most egy olyan összeg, amit a Lotus biztosan nem tud kifizetni.

Tehát úgy tűnik, hogy egy új résztulajdonos, vagy befektető nélkül a Lotus valóban kiszállhat az F1-ből. A csapat adósága 120 millió euró, de Gerard Lopez tulajdonos szerint ezek a hírek nem igazak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull is csak ámul Kvyat tehetségén: Vettel 2.0 a Toro Rossonál?
Következő cikk Magnussennek ez a „második” F1-es szerződése: a kézfogás megvolt, de a csapat visszalépett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország