Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Hagyjuk a triplahétvégéket – mondják a csapatvezetők

megosztás
hozzászólás
Hagyjuk a triplahétvégéket – mondják a csapatvezetők
Szerző:
, Szerkesztő

Míg a Forma–1-es csapatok most hazatérnek, és összeszedik magukat a három egymást követő triplahétvége után, a csapatfőnökök kihangsúlyozták, hogy ez az intenzív naptár nem válhat normalitássá, mivel már így is komolyan megviseli a szerelőket, a mérnököket és az egyéb kulcsembereket.

A szezonban, amelyet elhalasztottak és összetömörítettek a koronavírus-járvány miatt, eddig csak Európában zajlottak az események. Július 5-én kezdtünk két osztrák futammal, majd egyből jött Magyarország.

Egy hét kihagyás után két verseny jött Silverstone-ban, majd egy újabb Spanyolországban. A múlt heti mugellói viadal, amely lényegében már a szezon második felének első versenye volt, Monzát és Spa-Francorchamps-ot követte megszakítás nélkül.

Még több F1 hír:

„Szerintem ez a sok triplahétvége nem fenntartható” – mondta a Racing Point csapatvezetője, Otmar Szafnauer még a múlt héten. „Ezt most elfogadjuk idén, de ha azt kellene mondanom a szerelőinknek, hogy mostantól ez lesz a helyzet, akkor szerintem hamar valami más munka után néznének.”

A haasos Günther Steiner szerint is nagyon nehéz volt ez a három egymás utáni hétvége mindenki számára. „Az év elején volt pár hónapunk, amikor nem csináltunk semmit, de ha ez lenne a helyzet a jövőben is, én azt nem tartom jó ötletnek.”

A Forma–1-nek rekordhosszú, 22 futamos versenynaptára lett volna idén, és a szabályok maximum 25 nagydíjat tesznek lehetővé egy adott évben. „A legnagyobb gond az, hogy távol vagyunk a családtól és a gyerekektől” – nyilatkozta Andreas Seidl még júliusban.

McLaren mechanics practice a pitstop

McLaren mechanics practice a pitstop

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A sorozat még 2018-ban teljesítette első triplázását, amikor az idény még 21 futamból állt. Akkor Franciaország után Ausztriába és Angliába mentek megszakítás nélkül, és már akkor is voltak aggódó hangok a személyzetre gyakorolt hatások miatt.

A következő futamra Oroszországban kerül majd sor, és az F1 idén még nem utazott ilyen messzire, ha kivesszük az eredeti szezonnyitó helyszínét, Melbourne-t, amelyet végül le kellett fújni, hiába volt már ott a száguldó cirkusz.

A komoly terhelés ellenére idén lesz még egy utolsó triplahétvége, melynek keretében kétszer versenyeznek Bahreinben, aztán pedig irány a szezonzáró helyszíne, Abu-Dhabi. Addigra már biztosan nagyon fáradt csapattagokkal találkozhatunk majd, ezért érthető, hogy az istállók inkább kerülnék az efféle kihívásokat a jövőben.


Íme Spencer Pigot hatalmas bukása, mely végül előhozta a piros zászlót az Indy 500-on

Wurz: Verstappen Hamilton és Schumacher rekordjait is átadhatja a múltnak

Előző cikk

Wurz: Verstappen Hamilton és Schumacher rekordjait is átadhatja a múltnak

Következő cikk

Egységesebbek a pilóták? Vettel szerint igen

Egységesebbek a pilóták? Vettel szerint igen
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Egri Dávid