„Hagyjuk a rádiós kommunikációt és legyen kevesebb telemetria”

Helmut Marko úgy gondolja, hogy a dolgok a rossz irányba haladnak a Forma–1-ben. A Red Bull tanácsadója szerint a motorsportok csúcsát jelentő sorozat most már a mérnökök bajnoksága lett. A versenyzők képességeinek kellene dönteni egy győzelem sorsáról.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Számtalanszor lehetett hallani az utóbbi években, de már évtizedekkel ezelőtt is, hogy a Forma–1 túlságosan is a technikáról kezdett el szólni, és a versenyzők háttérbe szorulnak. Az autókat inkább a mérnökök vezetik, mindent számítógépek vezérelnek, a pilóták meg azt sem tudják, hogy mikor melyik gombot nyomják meg a kormányon.

Most Helmut Marko is ezzel kapcsolatban fogalmazott meg véleményt. Ő a 2014-es évig ment vissza, amikor bevezették az új hibrid erőforrásrendszereket a Forma–1-ben. „A Mercedes már a kezdetektől jobban értette ezt a bonyolult technológiát, mint mindenki más.”

Még több F1 hír:

Ugyan Marko nem akar semmit elvenni a Mercedes érdemeiből, véleménye szerint nem jó, hogy egy csapat ennyi ideig dominál. „Hamilton elképesztő fölénye az erősebb motornak a hozadéka” – mondta Marko a Der Spiegelnek. „A versenyzők bajnokságában jelenleg nem is versenyzünk, csak a mérnökökében.”

A pilóták már jó néhányszor hangoztatták, hogy a sikerük jórészt az általuk vezetett autón múlik. Ennek viszont változnia kell, véli Marko. „Nem a technikai résznek kellene kitűnnie, hanem az embernek. Ez érdekli az embereket, ez nyűgözi le őket. Jelentősen csökkentenünk kell a telemetriát, például az autótól a bokszba áramló adatokat.”

„Ki kell iktatni a rádiókommunikációt a bokszfaltól a pilóta felé” – hangzott az osztrák harsány véleménye, aki reméli, hogy a jövőben be lehet majd vezetni ehhez hasonló szabályokat. „A nézők nem a legjobb mérnöki gárdát akarják csodálni, hanem a pilótát, aki a határon vezeti autóját.”

A Forma–1 viszont jelenleg nagyban a gumikezelésről és a spórolásról szól. Idővel ennek is meg kellene változnia.


Ilyen lenne visszafelé a Hungaroring a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari rablóból pandúrrá vált volna?
Következő cikk Haug: „Hamilton példa nélküli és megismételhetetlen”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország