Haas: Tudtuk, hogy Baku nem fekszik nekünk

Ennek megfelelően Kevin Magnussen és Romain Grosjean sem jutott be a Q3-ba szombaton, és ezen nem lepődött meg Günther Steiner.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Haasnak nincs jö hétvégéje, Grosjean és Magnussen is szenvedett az amerikaiak autójával Bakuban, és ez az időmérőre sem szűnt meg. A dán a 13., míg a francia versenyző a 16. helyről indulhat ma a futamon, egyikük sem bújt ki ettől a ténytől a bőréből az időmérő után.

"Itt nem tudunk elég gyorsak lenni, és ráadásul a második szakaszos gyors köröm is kudarc volt. Az utolsó kanyar előtt előztek meg, a Renault mögött rossz helyzetbe kerültem. Ezért kár" - mondta Magnussen. "Az első két versenyen gyorsak voltunk az időmérőn, de a versenyre tempót vesztettünk. Most abban reménykedem, hogy éppen fordítva történik."

Még több F1 hír:

"Ez a hétvége rögtön az elejétől nagyon bonyolult. Nem érzem magabiztosnak magam az autóban, de az időmérőn ez az állapot javult kicsit. ezért is voltam csalódott a gyenge időeredmény miatt, ami után már nem is javíthattam" - ezt már Grosjean nyilatkozta szombaton.

A csapatfőnök sem repesett az örömtől. "A tegnapi nap elég érdekes volt, na nem a mi szempontunkból. Előre tudtuk, hogy ez a pálya nem fekszik nekünk, de minden lehetséges dolgot megpróbáltunk" - mondta Günther Steiner.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamar elvérzett a két Renault: "Nem volt meg a sebességünk..."
Következő cikk Ecclestone szerint Baku egy remek hely a versenyzésre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország