Haas: Schumacher hozzáállása nem volt megfelelő Ausztriában
Hiába érte el pályafutása legjobb eredményét az idei Osztrák Nagydíjon Mick Schumacher, a csapata nem volt felhőtlenül elégedett vele a sprintfutamon mutatott hozzáállása miatt.
A német versenyző Silverstone-ban szerezte meg pályafutása első Forma-1-es pontjait, majd egy héttel később Spielbergben hatodikként ért célba a vasárnapi futamon. Schumacher szezonkezdete nem sikerült jól, kétszer is csúnyán összetörte a Haast, talán emiatt sem kapott még F1-es szerződést 2023-ra.
A Red Bull Ringen sprintversenyt is rendeztek, Schumacher pedig már ott is úgy érezte, gyorsabb csapattársánál, Kevin Magnussennél, azonban a dán fülére nem szólt rá a csapat, hogy engedje el, így pont nélkül maradt.
Komacu Ajao, a Haas pálya menti mérnöki csapatának vezetője most elárulta, akkoriban nagyon nem voltak megelégedve a versenyző hozzáállásával, hiszen nagyon frusztráltan vette tudomásul az istálló döntését.
„Mick Kevin mögött volt, és ez frusztrálta őt. A sprintversenyen nem volt megfelelő a koncentrációja és amit mondott, az sem volt éppen igazságos“ - mondta a Motorsport-Total.com-nak Komacu.
A német pilóta teljesítménye stabilizálódott a szezon második felére, azonban egyre erősebbek a pletykák, hogy nem maradhat a száguldó cirkuszban. „Néha túlságosan is a csapattársára koncentrál“ - fogalmazott meg kritikát a pályamenti mérnöki csapat vezetője.
„Ilyenkor azt mondom neki, hogy nézd, Kevin nagyon szeretne neked segíteni, és olyan dolgokat mond, amiket Romain Grosjeannak például sosem mondott volna el korábban. Amikor ezen elgondolkodik, és rájön, hogy a csapat számára a legfontosabb dolog“ - fogalmazott a japán.
„Nagyon jó, hogy Mick egy olyan rutinos csapattársat kapott, mint Kevin, előzetesen nem tudtuk, hogy mennyire lesz jó. De bizonyította, hogy képes magas szintű teljesítményre. Az az érzésünk, ha 2021-ben is velünk lett volna, akkor jobb eredményeket érünk el“ - zárta Komacu.
„Lenyűgöző, Alonso és Verstappen úgy vezeti az F1-es autót, mint a gokartokat!”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.