Haas Racing: Grosjean és Gutierrez tökéletesen kiegészítik egymást!

Haas Racing: Grosjean és Gutierrez tökéletesen kiegészítik egymást!

Gene Haas, az idén bemutatkozó amerikai istálló tulajdonosa szerint a csapat versenyzői felállása tökéletesen beválhat.

A Haas még tavaly Gutierrezt szerződtette le Grosjean mellé. A francia versenyző az ex-Lotustól érkezett, míg Gutierrez a Ferrari tesztversenyzői állását hagyta ott az amerikaiakért. Miután a Haas szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival, így a csapattulajdonos szerint Gutierrez maranellói szerepe segíthet az istállónak, hogy már 2016-ban a legtöbbet hozzák ki magukból.

„Gutierrez ferraris tesztpilóta volt, szóval ott van a sebessége a szimulátorokban és a Ferrari autóiban.” – kezdte Haas a Sports Business Daily Global-ban – „Vezetett pár Ferrari autót, szóval egy kicsit előttünk jár.”

„Grosjean egy aktív Forma-1-es pilóta, így Ő ismeri a pályákat, az elvárásokat és az abroncsstratégiákat. Nekünk még nincs meg ez a tudásunk. A legtöbb csapat lépésről lépésre fejlődik, ahogy minden pályára ellátogatnak. Évről-évre gyűjtik a jegyzeteket. Nekünk nincsenek jegyzeteink, szóval ezt mind elő kell állítanunk.”

„Szerintem Romain itt lesz előnyben, míg Gutierrez az autó terén lesz előnyben, hiszen Ő már jobban ismeri a technikát. Ez a két srác ki tudja egészíteni egymást, így egy jobb csomagunk lehet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Gutierrez , Gene Haas , Romain Grosjean
Cikk típusa BRÉKING