BRÉKING

Haas F1 Team: 100%, hogy 2016-ban bemutatkozunk a Forma-1-ben!

A Haas F1 Team biztosra veszi azt, hogy 2016-ban be fog mutatkozni a Forma-1-ben és rajthoz áll az első versenyen.

Az amerikai csapat eredetileg 2015-ben szeretett volna beszállni az F1-be, de az idő szűke miatt ezt nem volt lehetséges megvalósítaniuk. Legalábbis normál körülmények között biztosan nem.

Nemrég a csapat tulajdonosa és névadója hangsúlyozta, nem akarnak abba a hibába esni, mint a HRT, a Caterham, vagy a Marussia, és a költségvetésük is nagyobb lesz, mint a 2010-ben bemutatkozott csapatoké.

Az amerikai hétvégén természetesen Günther Steiner, a csapat vezetője is jelen van, aki elmondta, a háttérben már javában zajlanak az előkészületek, és 100%, hogy 2016-ban be fognak mutatkozni az F1-ben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Haas F1 Team mindeközben szorosan együttműködik a Ferrarival, mely a gárda technikai partnere lett.

„Nem akarjuk újra feltalálni a kereket és nem a nulláról fogunk indulni. A kasztnit saját magunk fejlesztjük majd, addig a felfüggesztés, a motor és a többi elem a Ferraritól fog származni.”

Az embereket leginkább az érdekli, hogy kik vezethetik majd a Haas autóit. A csapat már vizsgálja a lehetőségeket, de továbbra sem döntöttek a kérdésről. Az első komolyabb megbeszélések ezt illetően csak jövőre lesznek.

Danica Patrick, az amerikai női versenyző állandó témát szolgáltat a sajtóban.

„Soha ne mondd, hogy soha! Nincsenek konkrét terveink.” – hangsúlyozta a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A V6 turbó nem F1, az utcai Ferrari hangosabb, mint a versenyautó - jövőre csak 14 gép lesz a pályán?
Következő cikk A 17 éves F1-es újonc ismét jól teljesített, de tudja, ennél sokkal több van benne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország