Elemzés

Haas: az utolsó ezen a néven? – F1-es szezonelőzetes #2 - 2. rész

A Forma-1-es mezőny legkésőbb megalapult istállójára idén a pilótapáros és a számos vitát kiváltó festés miatt is sok szempár szegeződhet a 2021-es évben, miközben a pályán vélhetően nem sokat fogunk látni a csapattól.

Haas VF-21

Fotót készítette: Haas F1 Team

A cikk első feléből következik, hogy vélhetően nem a pilótáik pályán mutatott teljesítménye miatt fájhat idén a Haas feje, de nézzük meg mégis, hogy mit várhatunk tőlük! Egyértelműen Mick Schumacher a népszerűbb kettejük közül, ami a hétszeres világbajnok édesapján és az F2-es bajnoki címen kívül annak is betudható, hogy neki – Mazepinnel ellentétben – nincsenek sok vitát kiváltó ügyei, mindig nagyon megfontoltan nyilatkozik a sajtónak.

Aki eddig követte a német pilóta pályafutását, tudja, hogy az F3 európai szériájában és az F2-ben is ugyanaz a minta volt megfigyelhető: egy átlagos első év, majd a másodikban következik az áttörés és a bajnoki cím. Ha ez a minta az F1-ben is folytatódna (nyilván a bajnoki cím nélkül), az pont jól jönne ki Schumachernek, hiszen vélhetően a második évében közelebb lesz a középmezőnyhöz a Haas, mint az első évében.

A csapattársai elleni statisztikájában pedig feltűnő lehet, hogy az egyik legtehetségesebb Ferrari-junior, Robert Svarcman 2018-ban és 2020-ban is a csapattársa volt. Kiemelendő azonban, hogy bár mindkétszer meg tudta verni az oroszt, a közös évük folyamán Svarcman újonc volt, Schumacher pedig a második évét teljesítette az európai F3-ban, illetve az F2-ben.

Mick Schumacher a csapattársai ellen:

  2018 - Robert Svarcman (F3 Euro) 2019 - Sean Gelael (F2) 2020 - Robert Svarcman (F2)
Időmérők:

17-11 

középérték: 0,099 mp

11-1

középérték: 0,238 mp

7-5

középérték: 0,088 mp

Versenyek:

17-13

Főfutamok: 5-5

Sprintfutamok: 8-3

Főfutamok: 7-5

Sprintfutamok: 6-5

Pontok: 365-294 53-15 215-177

Mazepin juniorpályafutása ennél jóval hullámzóbb volt: formaautós sorozatokban egészen 2018-ig nem villantott nagyot, akkor viszont második lett a GP3-ban a néhai kiváló versenyző Anthoine Hubert mögött, aki akkor a csapattársa is volt. Az első F2-es éve feledhetőre sikerült, a másodikban viszont megmutatta a tehetségét.

Ezzel együtt azt is megmutatta, mennyire agresszív a vezetési stílusa, és mindössze 1 pontra volt attól, hogy eltiltsák az utolsó, bajnoki címről döntő fordulóról – erre viszont végül nem került sor. Az eddig látottak alapján Schumacher tűnik erősebbnek kettejük közül, hiszen jobb eredményekkel tudott előrukkolni az orosznál a juniorszériákban.

Nyikita Mazepin a csapattársai ellen:

  2018 - Anthoine Hubert (GP3) 2019 - Nyck de Vries (F2) 2020 - Luca Ghiotto (F2)
Időmérők:

3-6

középérték: 0,075 mp

1-11

középérték: 0,899 mp

5-7

középérték: 0,066 mp

Versenyek:

Főfutamok: 4-5

Sprintfutamok: 5-4

Főfutamok: 1-10

Sprintfutamok: 0-11

Főfutamok: 8-4

Sprintfutamok: 9-3

Pontok: 198-214 11-266 164-106

Szakértői vélemény: Oleg Karpov (szerkesztő, Motorsport.com, orosz kiadás)

„Bizonyos szempontból a 2021-es év egy friss kezdet lesz a Haas számára, hiszen újragondolták a hozzáállásukat. Ha Gene Haas egykor hitt abban, hogy a csapata képes lehet győzelmekért harcolni a Forma-1-ben, akkor öt év alatt világossá vált számára, hogy búcsút intsen ennek a gondolatnak. A szemléletváltás logikus lépés részükről. Az F1 szempontjából jó hír, hogy a Haas túlélte a viszontagságos 2020-as évet, és hogy aláírták a Concorde-egyezményt. Ennél többet nem is kérhettünk volna.”

„A Haas az F1-es története során először fog újonc pilótákkal felállni. Igen, néhányak talán jobban örültek volna, ha a Haas tartja magát ahhoz, hogy már bizonyított és tapasztalt versenyzőkkel áll fel, de a csapat már nincs abban a pozícióban, hogy csak a teljesítményt vegye figyelembe a kiválasztásnál. A nap végén még mindig jobb még egy fizetős pilótát látni a rajtrácson, mint eggyel kevesebb csapatot.”

„Az amerikai istálló tovább erősítette a kapcsolatát a Ferrarival. A korábbi Ferrari-mérnök Simone Resta már át is igazolt hozzájuk, és rajta kívül is várható további Ferrari-dolgozók érkezése a jövőben. A Haas afelé halad, hogy valós „B” csapattá váljon a jövőben, ahelyett hogy ügyfélcsapat lenne.”

„A Haas 2021-es fejlődése a Ferrarin is fog múlni. A tavalyi szezon nehéz volt a Ferrari-motoros csapatoknak, a Haas pedig beállította történelme legrosszabb eredményét: a kilencedik helyen végeztek. Mivel idénre stabilak maradtak a szabályok, nincs okunk feltételezni, hogy 2021-re sokat javulnának.”

„Ehelyett arra van komoly esély, hogy még rosszabb lesz a teljesítményük, hiszen a tavalyi pénzhiányuk miatt az istálló egyáltalán nem fejlesztette az autót szezon közben. Ilyen téren nem lesz változás, Günther Steiner is kiemelte, hogy teljesen befagyasztják a 2021-es autójuk fejlesztéseit, mivel a csapat az új kezdetre, a 2022-es évre készül elő.”

„Ehhez jön még hozzá, hogy a Haas két újonccal fog felállni, így könnyen feltételezhető, hogy az amerikai csapat a legfőbb esélyes a konstruktőri utolsó helyre. Ezt pedig csak a Ferrari akadályozhatja meg. A motorfronton történő esetleges fejlődés az egyetlen reményük, hogy fejlődjenek 2020-hoz képest.”

Amit eddig tudni lehet a Haas VF-21-ről:

A Haas 2021-es autójáról egyelőre nem tudunk sokat, hiszen múlt héten csak a festésüket mutatták be a 2020-as kasztnin. Először a bahreini téli tesztek pénteki napján, magyar idő szerint 6:30-kor nézhetjük meg az amerikai istálló kocsiját, viszont az előjelek alapján túl sokat nem érdemes várni Schumacherék kocsijától.

Tippek:

Konstruktőri helyezés: 10. hely

Lemaradás a leggyorsabbtól: 2,5-3%

Gyorsabb időmérős pilóta: Schumacher, körülbelül 1 tizeddel

Több pontot gyűjtő pilóta: Schumacher

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Hamilton visszavonulhat az év végén ...
Következő cikk Hülkenberg keményen beleszállt a sprintversenyek ötletébe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország