Haas: A Szingapúri Nagydíj előtt kiderülhet a jövő évi páros

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, hogy még a Szingapúri Nagydíj előtt bejelenthetik, hogy ki lesz az amerikai istálló másik versenyzője Kevin Magnussen mellett – mindössze 2 jelölt van az ülésre.

Romain Grosjean, Haas F1 Team, and Kevin Magnussen, Haas F1 Team

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Egyre tisztábbá válik a Haas helyzete a pilóták tekintetében, és vélhetően már nem kell sokat várni arra sem, hogy milyen párossal indul 2020-ban az amerikai istálló. A csapatfőnök, Günther Steiner a Starting Gridnek adott exkluzív interjújában arról beszélt, még a Szingapúri Nagydíj előtt bejelenthetik, ki lesz Kevin Magnussen csapattársa a Haasnál.

„Reméljük, hogy jövő héten már bejelenthetjük, hogy milyen párossal indulunk. Kevin mellett csak két versenyzőnek van esélye: vagy Nico Hülkenberg, vagy Romain Grosjean folytatja velünk. Még nem hoztuk meg a végső döntést, de hamarosan erre is sor kerül.” – magyarázta a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

Steiner korábban még arról beszélt, hogy nem minden versenyzőt engedhetnek meg maguknak a pilótapiacon. Ha hinni lehet a becsléseknek, Nico Hülkenberg az utóbbi 3 szezonban 18 millió eurót keresett a Renault-nál.

„Nem akarok Nico pénzügyeiről beszélni – talán úgy gondolja, hogy már van elég pénze, talán még többet akar. Ez az ő döntése. A mi döntésünk pedig nem csak a pénzen és az utolsó versenyen múlik. Sokkal inkább a csapatról szól: mit értünk el eddig, mit akarunk még elérni?” – mondta Steiner.

„Nico egy nagyon jó versenyző és egy nagyon jó srác. Romain pedig ha jó napja van, akkor nagyon jól teljesít, de van néhány olyan nap, amikor nem tud túl jól teljesíteni – ez a probléma vele.”

A csapatfőnök azt is kijelentette, hogy a Ferrari szimulátorversenyzője, Pascal Wehrlein nincs versenyben az ülésért, a 2017-es „listájukon” azonban még szerepelt.

„Pascal már 2 éve nincs a Forma-1-ben.” – mondta Steiner a német versenyzőről.

A teljes, német nyelvű beszélgetés erre a linkre kattintva érhető el


Vannak bizonyos esetek, amikor még az elit Super GT bajnokságban sincsenek az emberek a helyzet magaslatán. Nos, itt az újabb ilyen jelenet.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari belső párharca csak izgalmasabbá teheti az F1-et Hakkinen szerint
Következő cikk A legenda szerint Leclerc az F1 Federerje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország