Haas: A Forma-1 nagymértékű kockázat lenne Wehrlein számára

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt nyilatkozta, nagymértékű kockázat lenne, ha Pascal Wehrlein visszatérne a Forma-1-be. Emellett Steiner azt is hozzátette, nem egyedül hozza meg a döntést a pilótapárosról.

Pascal Wehrlein, Development Driver, Ferrari

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Jelenleg nem tűnik valószínűnek Pascal Wehrlein visszatérése a Forma-1-be. Erről beszélt a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is, még a magyar nagydíjhétvégén.

„Pascal már 2 éve nincs a Forma-1-ben. Nehéz lesz visszatérnie.” – mondta a csapatfőnök.

Paddockbeli híresztelések szerint a Haas jövő évi ülésére Kevin Magnussenen kívül Nico Hülkenbergnek van a legnagyobb esélye. Steiner eközben még azt sem tartja biztosnak, hogy Wehrlein egyáltalán vissza akar-e térni a száguldó cirkuszba.

A 24 éves pilóta a 2018/19-es szezonban a Formula E-ben versenyzett, emellett pedig a Ferrari szimulátorversenyzőjeként dolgozott.

További híreink:

„Nagymértékű rizikó lenne, ha a 2 éves kihagyás után visszatérne. És nemcsak számára, hanem az őt leigazoló csapat számára is.” – nyilatkozta Steiner.

Wehrlein az első Formula E-szezonjában az összetettbeli 12. pozícióban végzett. Az első versenyt ki kellett hagynia, mert ekkor még szerződés kötötte a Mercedeshez, majd a szezon során többször is esélye volt a futamgyőzelemre, de végül ez egyszer sem jött össze neki.

Wehrlein egyelőre nem rendelkezik szerződéssel a 2019/20-as szezonra, viszont a Motorsport-Total.com információi szerint jó pozícióban van – több Formula E-csapat is szívesen a soraiban látná, ráadásul hosszú távon is.

A német pilóta 2 szezont töltött a Forma-1-ben. 2016-ban a Manornál Esteban Ocont 7-2-re verte az időmérőkön, illetve ő szerezte a csapat egyetlen pontját. 2017-ben a Saubernél kapott lehetőséget, ott Marcus Ericssont verte 11-7-re a kvalifikáción, pontok tekintetében pedig 5-0-ra „nyert” Wehrlein.

Günther Steiner pedig úgy érzi, csapata vonzó lehetőséget jelent sok pilótának, annak ellenére is, hogy az amerikai istállónak komoly gumiproblémái vannak az idei szezonban.

Még több F1 hír:

„A versenyzőket még mindig érdekli a csapatunk. Nem vagyunk gyengék. Igen, vannak problémáink, de keményen dolgozunk azon, hogy megoldjuk őket. Nem gyakori egy olyan autó, amely a hatodik helyen tud végezni az időmérőn, aztán a versenyen nem tud jól menni.”

„Tehát nem arról van szó, hogy egy olyan autónk van, ami nem működik, ugyanis bizonyos körülmények között remekül működik. És biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk találni a megoldásokat a problémáinkra. Legkésőbb jövőre.” – szögezte le Steiner.

„Azon is múlik, hogy kik lesznek a jövő évi versenyzőink, hogy kit engedhetünk meg magunknak anyagilag. Nem minden versenyzőt tudunk megengedni magunknak a pilótapiacon. És nem egyedül hozom meg erről a döntést, hanem Gene Haasszal együtt. Neki is nagy befolyása van arra, hogy mi lesz a döntés.”

„Az egyéves szerződéseket pedig nem tartom produktívnak. Mert egy versenyzőnek hozzá kell szoknia mindenhez. Nem akarunk tisztán képzőközpontként működni a pilóták számára.” – zárta a csapatfőnök.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak Verstappen győzhetné le Hamiltont?
Következő cikk A Forma-1 valaha volt legfiatalabb futamgyőztesei

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország