Ha Vettel nem végez a TOP-3-ban, az év végén szabadon távozhat a Ferraritól?

Egyre több érdekes információ jelenik meg a négyszeres német világbajnokról, és a Ferrarival kötött szerződéséről, mely 2020 év végéig érvényes, de az akár könnyen fel is bontható.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sam Bloxham / Motorsport Images

Hosszú hetek óta téma Sebastian Vettel állítólagos távozása Ferraritól, miközben azt sem zárják ki a sajtóban, hogy a német Nico Rosberghez hasonlóan hirtelen visszavonul. Igaz, ezt a négyszeres világbajnok nem a csúcson tenné meg, mert nagyon nehéz elképzelni, hogy idén újra felér oda, ami 2013 óta nem sikerül neki.

Még több F1 hír:

A Ferrari tagadja, hogy a világbajnoka távozás előtt állna, és Mattia Binotto több alkalommal is elmondta, a Vettel-Leclerc duóval terveznek 2020-ban is. Toto Wolff, a Mercedes első embere remek kapcsolatot ápol a rekorderrel, és nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Vettel 2021-től a Mercedeshez kerüljön. Ne feledjük, 2020 év végén Lewis Hamilton szerződése is lejár, így akár egy helycsere is lehetséges lenne.

Közben a scuderiafans.com a finn Turun Sanomatra hivatkozva azt írja, Vettel szerződésében van egy bizonyos záradék, ami lehetővé tenné számára a korai kilépést a Ferraritól, ha az év végén nem végez a legjobb háromban. Jelenleg csak a negyedik helyen áll 156 ponttal a remek formában lévő 181 pontos Max Verstappen mögött, aki mindössze 7 egységre van Valtteri Bottastól, míg Hamilton már 250 pontot tudhat a neve mellett.

Az utóbbi időben Vettel kapcsán főként a Red Bullról beszéltek, ahol 2020-ra még mindig van egy szabad ülés, mert semmi garancia nincs arra, hogy az újonc Alexander Albon, aki csak most vette át Pierre Gasly helyét, jól fog teljesíteni. A jelentés hozzáteszi, Vettel valóban kihasználhatja ezt a záradékot azt illetően, hogy visszatérjen a Red Bullhoz. Abszurd esetben akár még egy 1 éves szünetet is tarthatna, de ez nem valószínű, és az idő előtti távozása sem.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Gerhard Berger, aki a Ferrarinak is versenyzett, a DPA hírügynökség kérdésére elmondta, szerinte Vettel egy nagyon intelligens srác, aki számára nagyon fontos a család. Az osztrák egy nagyon családközpontú pilótának nevezte a németet, akinek gyerekei vannak és egyúttal rengeteg pénze is. „Nincs többre szüksége.” - mondta Berger, aki hozzátette, el tudja képzelni, hogy Seb egyik reggel úgy kel fel, és azt gondolja majd, hogy valami mást akar csinálni, talán máshol versenyezni, ahol a szabályok nem ilyen komplexek, melyek hatással vannak a végeredményere.

Berger úgy látja, Vettel nincs könnyű helyzetben, mert szerinte Charles Leclerc szép lassan kezdi átvenni az irányítást, ami által forróvá válhat a talaj a világbajnok alatt. Vagy talán már így is van... „Ez kissé más, mint Schumacher esetében volt, aki sokkal szigorúbb volt a csapatával és jobban irányította azt, ami nem Sebastian kritikája. Sebastian nagyon okos és szorgalmas, csak más a természete. A menedzsment kötelessége az, hogy a csapat jól működjön.”


Íme egy újabb exkluzív videó a Motorsport.com-tól, benne az aktuális átigazolási szezonnal, mely több pilótát is igencsak érzékenyen érinthet. Nézzük meg közelebbről is a helyzetet!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel 1 éve nem nyert futamot az F1-ben, de ez még semmi
Következő cikk Rosberg ex-tanácsadója szerint Mick Schumacher szinte biztosan bekerül az F1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország