Ha teljesen törölnék a 2020-as F1-es szezont, azt sok csapatnak nehéz lenne túlélnie

Günther Steiner, a Haas F1 Team első embere megerősítette, hogy egyes nagydíjak kapcsán azon dolgoznak, hogy azokat kétnapossá alakítsák át a jelenlegi három helyet. A tervek megvalósítása már folyamatban van.

Screens in front of the Haas garages

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Már közel 10 nagydíjat kellett elhalasztani a koronavírus miatt, mely egyre nagyobb és nagyobb problémákat okoz, többek között a Forma-1-ben is. Elkerülhetetlenek ezek a halasztások, és Monaco idén már biztosan nem rendezi meg a futamát.

Még több F1 hír:

Később újabb és újabb helyszínek csatlakozhatnak a hercegséghez, mivel lehetetlennek tűnik az összes többi nagydíj megrendezése pár hónap alatt, valamint még mindig nem tudni, hogy mi lesz később. A Liberty Media is 15-18 futamra számít, ami elég reményteljes becslésnek tűnik.

Ebben a pillanatban nagyon nehéz előre tervezni, így a vezetőségnek is várnia kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a háttérben ne dolgoznának a különböző forgatókönyveken, egyeztetve a nagydíjhelyszínekkel.

„Dolgozunk azon, hogy egyes versenyeket kétnapos eseményekké alakítsuk át a három helyett. Ez mind folyamatban van, de sok a nyitott kérdés. A háttérben sok tanácsot kapunk arról, hogy mi lehetséges, és mi nem.” - mondta Günther Steiner, a Haas F1 Team főnöke a német Auto Motor und Sportnak adott exkluzív interjújában.

2020 drivers line up on the grid

2020 drivers line up on the grid

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Minden bizonnyal lesz néhány formátum, amik újak, mert erre kényszerülünk, ugyanakkor ez lehetőséget is ad számunkra, hogy megnézzük, mindez jobb vagy rosszabb. Ha valami nem működik, akkor legalább tudjuk, hogy a jövőben nem fogjuk alkalmazni.”

„Ez egy olyan lehetőség, ami egyébként nem létezne, mert nem értenénk egyet a kérdésben, de most bizonyos dolgokat meg kell tennünk a túléléshez.” - mondta Steiner, aki arról is beszélt, hogy a csapatok jelenleg még inkább ugyanabba az irányba haladnak, kezdve azzal, hogy megállapodtak a szabályok elhalasztásában.

„Ez momentán egyértelműen jobb. Azt hiszem, az emberek hajlandóak a másokkal kötött kompromisszumokra, de azt nem mondanám, hogy mindez tökéletes is.” - válaszolt Steiner, aki nem tudja, hány nagydíjra lenne szükségük idén a túléléshez.

„Nem tudom a pontos választ erre a kérdésre. Pontosan nem tudom, hogy menyit kapunk, hogyan áll össze a pénz a televíziós szerződésekből vagy a FOM szponzoraiból. Emiatt fogalmam nincs, hogy hány versenyre lenne szükség, és mennyi jut nekünk.”

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 talks to the press

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 talks to the press

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mi történne abban az esetben, ha a szezont teljesen törlik? „Ha nem lenne világbajnokságunk, akkor azt sok csapatnak nehéz lesz túlélnie. A helyzet jelenleg nagyon bizonytalan.” - tette hozzá Steiner, aki szerint rövid távon mindenki marad a helyén a Haasnál, így a fizetések is megmaradnak egyelőre, amit a tulajdonos Gene Haas biztosít. „Nincs más választásunk, mint várni.”

„Minden egyes nap beszélek a legközelebbi alkalmazottaimmal. Ezek nem nagy konferenciák, hanem személyes beszélgetések. Ezt követően az információkat továbbadják az adott osztályaiknak. Biztosítjuk őket, hogy még akkor is megkapják a fizetésüket, ha kötelező vakációra mennek. A támogatás fontos.”

„Otthon sokkal többet gondolkozol, mint a munkahelyeden. Arra törekszünk, hogy a munkatársainkat a lehető legjobban tájékoztassuk, mi fog történni a közeljövőben.”


A mezőny egyetlen amerikai istállója, a Haas Romain Grosjeannal a volán mögött végzett rajtgyakorlatot a barcelonai pályán a VF-20-szal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas szerint azon kell dolgozni, hogy mind a 10 csapat az F1-ben maradjon
Következő cikk A Pirelli nem tudja elképzelni, hogy 4 egymást követő futam legyen az F1-ben: 3000 gumi egy nagydíjra?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország