BRÉKING

Ha összeadjuk Massa és Raikkönen pontjait, akkor is Alonso van előrébb a Ferrarinál: Beszédes és megalázó statisztika

Fernando Alonso egy nagyon erős statisztikai mutatót tudhat maga mögött a Ferrarinál, ami a csapattársaira nézvén rendkívül kellemetlen lehet.

Jelenleg minden jel arra mutat, hogy Alonso az év végén el fogja hagyni a Ferrarit. A spanyol 2009 év végén nagy reményekkel csatlakozott az olaszokhoz, és korábban már több alkalommal is elismerte, ennyi év eltelte után azt gondolta, hogy legalább egy címe lesz a Ferrarival.

2010-ben és 2012-ben rendkívül közel állt ehhez, de rendre Sebastian Vettel lett a befutó a Red Bull csapatával. A spanyol azonban nem tört össze és a gyengébb autók ellenére vezérként vitte előre a Ferrarit, mely most úgy tűnik, hogy hajlandó megválni tőle, köszönhetően az új vezetőségnek.

Az azonban egyértelmű, hogy 2010 óta csak egy versenyzővel dolgozik a Ferrari, legalábbis, ha a statisztikai mutatókat nézzük.

Fernando az első évében 252 egységet szerzett és a második helyen zárt, míg a brazil csapattársa neve mellett 144 pont szerepelt. Egy évvel később még megalázóbb volt a spanyol fölénye: 257-118 pont. A tendencia 2012-ben sem változott, amikor Alonso szintén második lett (278 pont), míg a 122 pontos Massa csak a hetedik. Felipe az utolsó ferraris évét 112 egységgel zárta, szemben Fernandóval, aki 242 pontot gyűjtött és akkor is második lett.

2010

Alonso: 252 pont – 2. hely

Massa: 144 pont – 6. hely

2011

Alonso: 257 pont – 4. hely

Massa: 118 pont – 6. hely

2012

Alonso: 278 pont – 2. hely

Massa: 122 pont – 7. hely

2013

Alonso: 242 pont – 2. hely

Massa: 112 pont – 8. hely

2014 (nem ért véget a szezon)

Alonso: 133 pont – 4. hely

Räikkönen: 45 pont – 11. hely

Idén Kimi Räikkönen a csapattárs, aki a Japán Nagydíj előtt csak a 11. helyen áll 45 ponttal. Alonso Suzukát pedig 133 ponttal a negyedik pozícióból várhatja.

Alonso 2010 óta eddig összesen 1162 pontot gyűjtött, míg Massa és Räikkönen összesen 541-et a spanyol csapattársaként.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A helyzet már-már elviselhetetlen a Ferrarinál: Alonso kiváltsága a múlté, aki menni akar
Következő cikk A Honda mégis belement? Abu Dhabiban tesztelik a motort az MP4-29 H-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország