Ha nem nyújt jó teljesítményt Raikkönen a Magyar Nagydíjig, akkor mennie kell!

Ha nem nyújt jó teljesítményt Raikkönen a Magyar Nagydíjig, akkor mennie kell!

Erre utalt erősen a finn „Jégember” menedzsere is, aki bízik benne, hogy minden a tervük szerint alakul majd.

Kimi Räikkönen egy ideje már nem „golyóálló” a Forma-1-ben, különösen azok után, hogy Fernando Alonso nagyon csúnyán elverte házon belül és most valami hasonlóra készül Sebastian Vettel is a Ferrarinál.

A Ferrari egyértelművé tette, hogy csak 2007 bajnokától függ az, hogy maradhat jövőre, vagy sem. Ha jól teljesít, akkor aláírják vele a hosszabbítást, ha pedig nem, akkor valószínűleg leszerződtetik Valtteri Bottast a helyére.

A hírek szerint a Brit és a Magyar Nagydíj maradt Räikkönen utolsó két nagy dobása. Ha ezeken a futamokon jól teljesít, akkor a Ferrarinál maradhat.

„Nem tudom, hogy mi lesz jövőre. Még mindig Kimi kezében van a dolog. Meglátjuk, hogy mit hoznak a következő versenyek és utána okosabbak leszünk.” – fogalmazott Steve Robertson a finn TS kérdésére.

„Remélem, hogy minden szerencsésen alakul majd Kimi számára. Idén már volt néhány jó versenye, de voltak szerencsétlenebb futamai is. Néha előfordulnak ezek a dolgok, amikor nem a tervek szerint alakulnak a dolgaid.”

„Ezek a dolgok a sportban és a való életben is megtörténnek a pályán kívül. Remélhetőleg Kimi nagyon jó teljesítményt nyújt ezen a hétvégén, és így folytatja tovább, aztán majd meglátjuk, hogy mi történik.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Steve Robertson
Cikk típusa BRÉKING