Ha idén már nem is, de Alonso jövőre mindenképpen futamot nyerne az Astonnal
Fernando Alonso reménykedik abban, hogy az Aston Martin meg tudja majd tenni „a következő lépést”, és a győzelmekért harcolhat a 2024-es F1-es szezonban.
A kétszeres világbajnok idénre hosszú idő után végre szerencsésen váltott csapatot, hiszen az Aston rengeteget javult tavalyhoz képest, így az idény első harmadában folyamatosan a dobogós helykért harcolt, és eddig hétszer sikerült is pezsgőznie. Az utóbbi hónapok viszont már közel sem alakultak olyan jól, így Alonso esetleges 33. futamgyőzelme is inkább már csak távoli lehetőségnek tűnik.
A spanyol ugyanakkor amondó, hogy talán már az év elején is inkább túlteljesítettek, miközben több másik istálló még nem volt olyan jó formában, mint mostanság. Ettől persze ismerjük őt, Alonso pedig elmondta, hogy további fejlődést akar látni csapatától, aminek segítségével harcba szállhatnak a Red Bull ellen.
„Őszintén szólva a dobogókért és hasonlókért harcolni túlságosan is optimista volt. Bahreinben azonban nagyon erős helyzetben voltunk egy olyan autóval, amely remekül működött, és kellemes meglepetés volt, hogy ennyire versenyképesek voltunk. Most pedig már többet akarunk, meg akarjuk tenni a következő lépést, vagyis futamgyőzelmekért akarunk menni” – mondta a Channel 4-nak Alonso.
„A Red Bull idén igazán domináns volt, de abban bízom, hogy a következő szezonban majd megtehetjük a következő lépést.” Mike Krack csapatfőnök eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképpen szeretnék pozitívan, erős eredményekkel zárni ezt a szezont.
„Ez most kicsikét ellentéte az előző évünknek. Ha jól kezdesz, de aztán a többiek beelőznek, akkor azt sokkal nehezebb megélni, mint fordítva. Ezért is annyira fontos számunkra, hogy megfordítsuk ezt a trendet.”
Persze az Astonnak még idén is lehet valamennyi esélye arra, hogy versenyt nyerjen, de ehhez vélhetően óriási szerencsére lenne szükségük, hiszen jelenleg a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is esélyesebbnek tűnik erre, mint ők, de ők is csak akkor, ha Max Verstappennel történik valami váratlan.
A Ferrarinak is hasonló céljai lehetnek a folytatásra, Olaszországból pedig remek hírek érkeztek a 2024-es autóról.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.