Ha Hamilton nem ütközik Buttonnal, megvan neki a második hely?

megosztás
hozzászólás
Ha Hamilton nem ütközik Buttonnal, megvan neki a második hely?
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. júl. 21. 15:13

A Mercedes szerint ez egy lehetséges forgatókönyv lehetett volna Lewis Hamilton számára, ami a tűzoltás szempontjából rendkívül jól jött volna számára.

Nico Rosberg újabb nagydíjat nyert, ezúttal hazai környezetben Hockenheimben. A Mercedes nagyon boldog volt, addig 2008 bajnoka kevésbé, hiszen a brit csak harmadik lett, de mindezt úgy érte el, hogy a mezőny végéről rajtolt.

A futamot követően Hamilton szomorúan nyilatkozott, ami érthető is, hiszen újabb bajnoki pontokat vesztett az éllovas csapattársával szemben. A legnagyobb gondot számára az jelentette a versenyen, amikor összeért Jenson Button McLarenjével, melynek következtében megsérült a Mercedes első szárnya.

„Azt hiszem, ezen károk nélkül az autó sokkal nagyobb teljesítményre lett volna képes.” – mondta Toto Wolff csapatfőnök a brit Autosport hasábjain.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ha kis mértékben is, de minden egyes körben hátrányt jelentett számára a Jensonnal történt félreértés” – tette hozzá Wolff.

2009 Forma-1 bajnoka először a korábbi csapattársát hibáztatta, majd nem sokkal később a hivatalos Twitter oldalán azt írta, kissé túlreagálta az esetet és kvázi bocsánatot kért.

Következő Forma-1 cikk
Magyar Nagydíj Palik Lászlóval: Retro

Előző cikk

Magyar Nagydíj Palik Lászlóval: Retro

Következő cikk

Még 100 méter, és Ricciardo elmegy Alonso mellett: 8. fokozatban az utolsó körben

Még 100 méter, és Ricciardo elmegy Alonso mellett: 8. fokozatban az utolsó körben

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING