BRÉKING

Ha Ecclestone börtönbe megy, Horner veheti át a helyét

Bernie Ecclestone megnevezte az ideiglenes utódját, aki nem más, mint Christian Horner csapatfőnök.

A Red Bull Racing vezetője egy igen komoly tapasztalattal rendelkezik a Forma-1-ben, miközben mindennel tisztában van. Korábban a nevét már több alkalommal is lehetett hallani, ám most úgy tűnik, valóban komoly esélye lehet arra, hogy átvegye Ecclestone helyét, aki az F1 legfontosabb ügyeit intézi, kezdve a különböző helyszínekkel és támogatókkal megkötött szerződések kezeléséről.

A brit milliárdos alatt valóban rezeg a léc, köszönhetően az ellene indított korrupciós pernek. Ecclestone tagadja a vádakat és a londoni meghallgatáson nem egyszer a korára panaszkodott, miszerint már nem hall és lát olyan jól, mint korábban, valamint az emlékezete is megkopott. A 83 éves üzletembernek egy 140 millió dolláros kártérítési perben is felelnie kell. A Legfelsőbb Bíróság már több alkalommal is meghallgatta őt, de egyelőre nincs döntés az ügyben.

Ha Ecclestone-t bűnösnek találják, az F1 tulajdonosi köre meneszteni fogja őt, még akkor is, ha a brit elkerüli a börtönbüntetést. Ecclestone ezzel tisztában van, és a Telegraph lapnak elmondta, Horner csapatfőnököt szeretné a helyére, aki ha ideiglenesen, de átvehetné a helyét.

„Ő egy ideális helyettes lenne és örülnék, ha ő lenne az, aki kézben tartaná a sport dolgait. Ez egy átmeneti időszak lenne. Egy olyasvalakire van szükségünk, aki ismeri a sportot. Ha valaki a sporton kívül érkezne, egy vállalati típus, az nem lenne jó. Nem hiszem, hogy együtt tudnék dolgozni velük. Az emberek tudják, hogy egyenes vagyok. Christian is egy ilyen ember. Remélem, hogy képesek leszünk ezt véghez vinni.”

Horner 2005 óta dolgozik a Red Bull csapatfőnökeként, és még mindig csak 40 esztendős. A brit csapatfőnök a hónap elején elmondta, ami Bernie egészségügyét illeti, mindenkit túl fog élni és nem érdekli ez a vezető szerep. A hangsúly azon van, hogy a csapatot vezesse, mely 2010 óta verhetetlen.

„Lehetetlen lenne Bernie-t helyettesíteni és nagyon boldog vagyok azzal, amit most csinálok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Nagyon nehéz kezelni Raikkönent, aki néha valóban azt csinált, amit csak akart
Következő cikk Massa: Könnyű otthon a tévé előtt kritizálni engem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország