Óriási keringő az F1-es csapatfőnököknél, itt a lista!

Günther Steiner távozása kapcsán a Formula Directa X-oldala összegyűjtötte, hogy miután regnálnak a csapatfőnökök a Forma-1-ben, ebből pedig kiderül, hogy már a 2022-es kinevezéssel is be lehet kerülni a top 3-ba.

Christian Horner y Toto Wolff

Tegnap érkezett a bombahír, mely szerint Günther Steiner távozik a Haas csapatfőnöki székéből, a helyét pedig a mérnökigazgató Komacu Ajao veszi át, aki 2016 óta a csapatnál van, először vezető versenymérnök volt az amerikai istállónál.

Steiner távozását követően már csak két olyan csapatfőnök van, aki legalább 3 éve tölti be a posztját: a Red Bull alapítása óta főnökként tevékenykedő Christian Horner, valamint a 2013-ban kinevezett Toto Wolff.

Még több F1 hír:

Időrendi sorrendben mögöttük már a 2022-ben kinevezett Aston-főnök Mike Krack jön, 5 csapatfőnököt a tavalyi szezon folyamán, kettőt pedig idén neveztek ki. A teljes lista alább tekinthető meg.

Eközben az F1.com szakírója szerint ez vezetett Steiner távozásához, míg a Dakar ötödik szakaszának összefoglalóját itt érhetitek el.

Név

Csapat

Kinevezés

Christian Horner

Red Bull

2005

Toto Wolff

Mercedes

2013

Mike Krack

Aston Martin

2022

Frederic Vasseur

Ferrari

2023

Andrea Stella

McLaren

2023

Alessandro Alunni Bravi

Sauber

2023

James Vowles

Williams

2023

Bruno Famin

Alpine

2023

Laurent Mekies

AlphaTauri

2024

Komacu Ajao

Haas

2024

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Komoly érdeklődő vinné a Haas F1-es csapatát, már egy pilótát is kinéztek – sajtóhír
Következő cikk Red Bull-junior: Szívesen lennék Verstappen csapattársa

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország