„Ha Alonso a legjobb, akkor jöjjön, és próbáljon megverni minket”

Jean-Eric Vergne finoman felszólította Fernando Alonsót, hogy versenyezzen a Formula E-ben, ezzel bizonyítva, hogy valóban ő a világ egyik legjobbja, aki azonos autókkal is képes nyerni.

Race winner Jean-Eric Vergne, DS Techeetah on the podium

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

A francia, aki vasárnap lett 31 éves, a Toro Rossónál versenyzett három szezont az F1-ben, mielőtt az elektromos bajnokságba került volna annak 2014-es indulásakor. Azóta már kétszeres bajnoknak mondhatja magát a sorozatban, és reményei szerint Le Mans-t is megnyerheti majd a jövőben.

Alonso eközben két évet töltött távol az F1-től, és ezen idő alatt megnyerte a Le Mans-i 24 órást, a WEC bajnoka lett, valamint elindult az Indy 500-on és a Dakar-ralin is. Vergne azt szeretné látni, hogy a spanyol az FE-ben is kipróbálja magát, egyenlő feltételek mellett.

„Ott voltam Le Mans-ban két évvel ezelőtt, amikor Fernando is ment. A Formula E-ben viszont mindenkinek egyforma az autója, és mindenkinek ugyanannyi esélye van a sikerre. Ha azt gondolod, hogy te vagy a legjobb, akkor gyere, és próbálj meg megverni minket” – nyilatkozta Vergne a Mundo Deportivónak.

Még több F1 hír:

„Fernando elképesztő dolgokat ért el a sportunkban, és ha itt is versenyezni szeretne, az mindenki számára fantasztikus lenne.” Ami az F1-es pályafutását illeti, a francia nem beszél mellé, és elmondta, hogy „megbukott” a sorozatban, mielőtt átment volna az elektromos bajnokságba.

Ennek ellenére most boldog, hogy egy kiváló versenyzőket felvonultató mezőnyben harcolhat a bajnoki sikerért. „Mindig sikeres akarsz lenni az életben. Sok pilóta lehet esélyes egy bajnokságra. Persze mindenki az F1-es címről álmodik, de azért azon kívül is vannak dolgok.”

„Más, igazán versenyképes sorozatban is lehetsz bajnok, mint mondjuk ralizásban, a Formula E-ben vagy gokartban; nekem az a lényeg, hogy mehessek a bajnokságért. Én azt kívánom, hogy egynél több címem legyen, hogy kettőnél is több címem legyen, mert szeretnék bekerülni a sportom történelemkönyvébe.”

„Részese voltam a Forma–1-nek, de ott megbuktam, aztán kaptam egy esélyt, hogy változtassak, és végül ez sikerült is” – zárta mondandóját a francia pilóta.

Erre számít Verstappen a következő szezonban


Videón VeeKay nagy balesete az Indy 500-as tesztről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nagyon nem örül, hogy egy riválishoz igazolt a kulcsemberük – olasz sajtó
Következő cikk A Lamborghini „továbbra is dolgozik” egy LMDh projekten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország