BRÉKING

Ha a Red Bull távozna a Forma-1-ből, hat hónap után már nem is emlékeznénk rájuk?

A Forma-1-nek tennie kell valamit, ugyanis a száguldó cirkusz minkét végén súlyos problémák vannak, és emiatt folyamatosan megkérdőjelezik az istállók jövőjét.

Jelen pillanatban talán a Lotus van a legnehezebb pénzügyi helyzetben. A britek már alig várják, hogy a Renault átvegye a csapatot, de közben még az sem biztos, hogy a Red Bull két csapata jövőre is a királykategória szereplője marad – ha a motorproblémák nem oldódnak meg, akkor búcsút inthetünk a bikáknak.

Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke szerint a Forma-1 egy újabb kemény tél elé nézhet, ha az irányítás nem tesz valamit a szenvedő felekért.

„Az egyetlen egy dolog, amitől idén is tartunk, hogy ismét egy bizonytalan kezdés lesz.” – mondta Fernley a Motorsport.com-nak.

„Ott van szegény Lotus a komoly anyagi problémáival, ami remélhetőleg megoldódik. Azonban ők ugyanazzal a problémával küzdenek, mint mi vagy a Williams, hiszen a bevételeik a jogdíjak elosztásából származnak.”

„És most a mezőny elején, ahol csak úgy folyik a pénz, szintén komoly problémák vannak. Benne van a pakliban, hogy a Red Bull egyszer csak úgy dönt, hogy távozik.”

„Engem a mezőny két vége aggaszt igazán. A Forma-1 gerincét a független csapatok jelentik. Nélkülük szenvedni fogunk.”

Fernley szerint azonban a Forma-1-es csapatfőnökök nem sokat tehetnek azért, hogy a nagy csapatok, mint a Red Bull a Forma-1-ben maradjanak. Ugyanennyire fontos, hogy a kisebb csapatok pénzügyi helyzetét is komolyan támogassák.

Ami pedig a Red Bull távozását illeti: „Szerintem szomorú lenne, ha a Red Bull, kiszállna, mert nagyon jót tettek a Forma-1-nek.”

„Azonban a Forma-1 nagyobb, mint a Red Bull, és ha kiszállnak, akkor sem omlik össze. Hat hónap múlva senki sem tudja majd, hogy ki is volt az a Red Bull.”

„És ez az általános: ugyanez lenne a helyzet, ha a Force India szállna ki – pár hét múlva mindenki elfeledné, hogy ki is volt az a Force India.”

„El kell fogadnod, hogy ilyen a Forma-1. Ez egy kegyetlen sport ebből a szempontból. Azonban nem kellene elveszítenünk a csapatokat.”

„Ha egy csapat úgy dönt, hogy bármilyen oknál fogva elhagyja a sportot, akkor ez vagy a menedzsment döntése, mert elegük lett, és menni akarnak, hogy valami mást csinálhassanak, vagy egy egyéni döntés, mint a Red Bull esetében is, mert nem tudnak azon a szinten versenyezni, amin akarnak – ezt pedig nem tudjuk kontrollálni.”

„Az egyetlen, amit kézben tudunk tartani, hogy az üzletet irányítjuk, és ennek alapját a független csapatok jelentik.”

//

Häkkinen szerint Ecclestone "szinte" pótolhatatlan fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, October 7, 2015

Fernley szerint a Forma-1-nek össze kellene tartania, hogy segítsenek a független csapatoknak, akik jóban és rosszban is a sporttal tartanak.

„Ha versenyezni akarsz a Forma-1-ben, nem pedig csak részt venni, akkor jelen pillanatban ennek van egy bizonyos ára. Lehetsz Manor, akik részt vesznek a bajnokságban vagy lehetsz Lotus, Force India, Toro Rosso és Williams, akik versenyeznek. A középmezőnynek van a legnagyobb értéke.”

„Nincs annyi pénz a szponzorációban, ami különbséget tud tenni, és az az igazság, hogy ez mind a mezőny egyik végéhez vándorol, és ez okozza a gondot.”

„Szóval ha a jogdíjakat jobban osztanánk el, és megszabadulnánk a hülye Stratégiai Csoporttól, akkor remélhetőleg végre egy kis stabilitást láthatnánk a sportban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezen a napon vonult vissza a legendás F1-es pilóta, akinek 1970-ben egy elhunyt pilóta ellen kellett küzdenie a bajnoki címért
Következő cikk Alonso kapja meg a legújabb fejlesztésű Honda motort: cserébe a rajtrács végéről rajtol

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország