BRÉKING

Ha a Red Bull távozik a Forma-1-ből, a Pirelli is?!

A Pirelli megerősítette, hogy „nagyon komolyan átgondolná” a jövőjét a Forma-1-ben, ha a Red Bull úgy dönt, hogy kiszáll.

A Red Bull elérkezett egy kritikus pontra a motorok körüli vita után, ugyanis a Mercedes elutasította a kérésüket, míg a Ferrari csak a 2015-ös specifikációt adná el nekik. A bikák tehát akár két csapattal is kiszállhatnak a királykategóriából. Ha a Red Bull kiszáll, akkor a 2010-es évek elején domináló, négyszeres bajnok istállónak inthetünk búcsút – csupán a jelenlegi motorformula miatt, hiszen kiderült, hogy a Renault-val egy évvel korábban elválnak útjaik.

A Pirelli jelenleg beadta pályázatát, hogy 2017-től három éven keresztül ismét a kategória abroncsbeszállítója lehessen – a francia Michelinnel kell megküzdeniük ezért a pozícióért. A Pirelli ügyvezető igazgatója, Paul Hembery azonban elmondta, hogy ha a Red Bull kiszállna, akkor ők is megfontolnák ezt a lehetőséget.

„Ez komoly gondolkodásra kényszerítene minket, igen.” – idézte Hembery-t az Autosport, amikor arról kérdezték, hogy a Red Bull kiszállása milyen hatással lenne a Pirellire – „Elveszíteni két magas minőségű, jól finanszírozott, profi csapatot – és nem tudom elképzelni, hogy azonnal pótolni lehetne-e őket, még úgy is hogy jövőre érkezik a Haas Racing – ha ez megtörténik lenne min aggódni.”

„Tudom, hogy az emberek mindig azt mondják, hogy a csapatok jönnek-mennek, de egy nagyon komoly befektetésről beszélünk, amit a Red Bull jelentős számú éven keresztül rááldozott a királykategóriára. Számunkra a kiszállásuk drámaian gyengítené a sportot. Nekünk ők két nagyon fontos csapat.”

Ha a Red Bull úgy dönt, hogy távozik, akkor Daniel Ricciardo, Daniil Kvyat, Max Verstappen és Carlos Sainz maradna ülés nélkül 2016-ban. Hembery szerint a Red Bullt tisztelni kellene azért, hogy lehetőséget nyújt a junior pilótáknak a Forma-1-ben, és azért is, hogy növeli az érdeklődést a sport iránt.

„Lenyűgöz minket, amit a sportért tettek a pilóták terén: komolyan dolgoznak rajta, hogy tehetséges pilótákat hozzanak a Forma-1-be – erre jó példa Sebastian Vetteltől a jelenlegi négy pilótájuk.”

„Ők ráadásul egy olyan csapat, akik a Forma-1-en kívül is népszerűsítik a sportot. Jelentős összegeket fektetnek be, hogy új helyekre menjünk, illetve ott vannak az utcai Forma-1-es showk is, amivel növelik a sport népszerűségét. Szóval a mi szemszögünkből, mint egy szponzor, a két csapatuk elvesztése katasztrófa lenne a Forma-1-nek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es csapatok már mindent kigondoltak - most jöhet az újratervezés!
Következő cikk A kulisszák mögött: 2017-től milyen szabályváltoztatások várhatók?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország