Ha a Mercedes változtat a stratégián, akkor mindkét versenyzőnek ki kell jönnie cserélni

Ha a Mercedes változtat a stratégián, akkor mindkét versenyzőnek ki kell jönnie cserélni

Hangsúlyozta Niki Lauda arra vonatkozóan, hogy Lewis Hamiltonnak nem volt választása, amikor a csapat úgy döntött, változtatnak az eredeti menetrendben. A Mercedes AMG kettős győzelmet aratott, kényelmes előnyben voltak a Mexikói Nagydíjon.

A Mercedes érdekes lépésre szánta el magát, kihívták a versenyzőket egy második cserére a futam utolsó harmadában. Megtehették, mert bőven volt előnyük. Hamiltonnak nem tetszett, kérdezte, miért kell ez, mert szerinte a gumik rendben vannak. Egy kört megtett pluszban, hiába várták a szerelők, de utána mégis kihajtott. Lauda elmondta, ma Rosberg volt a jobb, de aggódtak az autók miatt.

„Nem kérdés, hogy ezúttal ő volt a jobb, de mi amiatt aggódtunk, hogy befejezzük a versenyt; fékek, hőmérséklet, gumik. Azt kell mondanom, tökéletes munkát végeztünk”- mondta Lauda a Skynak.

De miért történt a második csere? „A gumikopás miatt kellett. Változtattunk az autó hűtésén is erre a versenyre, a csapat tökéletes munkát végzett”- adott kitérő választ, majd elmondta, Hamilton nem tagadhatta volna meg a kérést. „Nem, mert a stratégia egy kiállásról kettőre változott. Nagy volt a kopás, és akkora volt az előny, hogy megengedhettük. Ha a csapat úgy dönt, hogy még egy csere lesz, mindenkinek ki kell jönnie.”

Wolff hasonlóan vélekedett. „Biztonsági kiállás volt. A versenyzőknek vannak érzelmeik, de mi kiadtuk az üzenetet, ami egyben utasítás volt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Niki Lauda , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING