Gyorsabban reagálna az FIA és az F1 a rossz időjárás jelentette veszélyre

Az FIA Forma-1-es versenyiigazgatója, Michael Masi megerősítette, hogy mindenképpen tárgyalnak majd a versenyhétvégék menetrendjének hatékonyabb átalakításáról.

Rain pours down at the circuit

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es Belga Nagydíjat úgy intették le, hogy versenykört nem is teljesített a mezőny, mindössze 3, a biztonsági autó mögött megtett kör után hirdettek eredményt, és ennek megfelelően ki is osztották a fele pontokat a mezőnynek.

Nem csak a pontok kissé indokalatlan osztása miatt érte a kritika az FIA-t, de a látszólagos teljes rugalmatlanságért is, miután meg sem próbálták előbbre hozni a versenyt, hogy ne befolyásolhassa a verseny végének időpontját a naplemente.

Szocsiban pedig Michael Masi arra a kérdésre, hogy a TV-közvetítések korlátozzák-e az FIA-t a versenyek időpontjainak megváltoztatásában, elismerte, hogy már dolgoznak egy rugalmasabb szabálykereten.

„Nem igazán a TV-től függ ez” – jelentette ki Masi. „Fogunk még erről tárgyalni az elkövetkező hetekben” – utalt Masi valószínűleg a Motorsport Világtanács október 15-i ülésére.

„Már Spa után is azt mondtuk, hogy fontos stratégiai megbeszéléseket kell tartanunk az FIA, az F1, a 10 csapat részvételével, és ez az ügy is ott lesz majd a témák között. Ezeken a megbeszéléseken a proaktivitást kell majd előtérbe helyeznünk, és majd meglátjuk, hova vezetnek.”

Még több F1 hír:

A téma azt követően jött fel ismét az orosz nagydíjhétvégén, hogy szombati égszakadás elől az FIA teljesen logikus módon péntek délutánra hozta át az F3 szezonzáró fordulójának első versenyét, ugyanakkor érdekes módon szerinte erre nem volt hatással az F1 keserű spái tapasztalata.

„Nem erről van szó” – mondta Masi arra a kérdésre, hogy tudatosan akarták-e elkerülni a spái jelenetek megismétlődését. „A szombati napot kezeljük külön. Volt egy időszak, ami megfelelőnek tűnt, ezért is sorakozott fel az F2 mezőnye a bokszban, de ez végül hamar be is zárult.”

„A legfontosabb szerepet az játszotta az F3 (első sprint) versenyének előrehozásában, hogy ez volt a bajnokság utolsó fordulója, és pont volt egy szabad időpontunk a programban. Több oka is volt a változtatásnak, Spa viszont ebben semmilyen szerepet nem játszott.”

Vettel: Whitmarsh erős igazolás az Aston Martin részéről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin „kiszámítható” kapcsolata Schumacherrel
Következő cikk 5 dolog, amire nem számítottunk, mégis megtörtént a tavalyi török versenyhétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország