Gyengébb lesz-e Wolff nélkül a Mercedes?

A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen elmondta, megérti, miért szeretne a háttérbe húzódni Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, és elmondta, szerinte nem jelent ez majd a csapat számára gyengülést.

Gyengébb lesz-e Wolff nélkül a Mercedes?

Toto Wolff már 2013 óta a Mercedes vezetője és ügyvezető igazgató is a forma-1-es csapatnál. Vezetése alatt mind egyéniben, mind csapatban behúzták az utóbbi hat bajnoki címet, de ennek megfizette az árát az osztrák szakember.

Múlt héten Wolff elmondta, hogy bár nem szándékozik elhagyni a csapatot, azon gondolkodik, hogy más pozícióban gondolkodik, ahol nem kell minden versenyre személyesen elutaznia, habár azt egyelőre nem tisztázta, hogy ez milyen tisztség lenne pontosan.

Mika Hakkinen pontosan megérti, miért hozná ezt a döntést Wolff, legalábbis erről írt az Unibetnél megjelent, szokásos versenyelemzésében: „A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a médiának bejelentette, hogy egy más szerepkörbe lépne a Mercedesnél, amivel a Forma-1-et uraló csapat vezetése komolyan átalakulhat.”

Még több F1 hír:

„Elviselni a nyomást, amit a minden versenyen való ottlét és a sport összes aspektusára való 100%-os összpontosítás jelent, egyáltalán nem egyszerű, és teljesen megértem, Toto miért akar jobb egyensúlyt kialakítani az életében, hát még a családja.”

Hakkinen tapasztalatból tudja, milyen kemény tud lenni egy forma-1-es szezon, még akkor is, ha az ő idejében „csak” tizenhat futam volt egy évben. Ugyanakkor a sokkal több tesztelés további terhet rótt a kortársaira:

„Manapság a csapatok személyzete húsznál is több futammal számolhat, és ha azt nézzük, idén is 17 nagydíj lesz júliustól decemberig, érthető, mennyire kemény dolguk van,” – jegyzi meg a finn, aki szerint a Mercedes nem fog gyengülni Wolff hátralépésével: „Biztos vagyok benne, hogy Toto gondoskodik róla, hogy a csapat új felépítésével továbbra is versenyképesek legyenek.”

A Mercedes segített volna Bottasnak, de...

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Ferrarinak meg kell változtatnia szervezeti felépítését
Előző cikk

A Ferrarinak meg kell változtatnia szervezeti felépítését

Következő cikk

Újabb kiskapunak örülhet a Racing Point

Újabb kiskapunak örülhet a Racing Point
Hozzászólások betöltése