Gyászol a McLaren: elhunyt a csapat legendás részvényese

A McLaren Racing vasárnap délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy elhunyt a csapat részvényese Mansour Ojjeh, aki 1984 óta támogatta anyagilag a csapatot.

Gyászol a McLaren: elhunyt a csapat legendás részvényese

A McLaren rövid közleménye szerint a svájci üzletember Genfben hunyt el, családja körében, 68 éves korában.

Annak ellenére, hogy Ojjeh neve a McLarennel vált eggyé a Forma-1-ben, a kapcsolata a sporttal a Williamsszel kezdődött: az apa által alapított Techniques d'Avant Garde (TAG) 1979-ben lett a Williams szponzora, és velük nyerte meg 1980-ban a világbajnokságot Alan Jones.

Ojjehet 1981-ben kereste meg azzal Ron Dennis, hogy finanszírozza a Porsche Forma-1-es motorprojektjét: az Ojjeh pénzéből készült TAG-Porsche motorokkal 1984 Niki Lauda és Alain Prost dominálta az 1984-es szezont. Ebben az évben vált Ojjeh a csapat többségi tulajdonosává is.

Ő győzte meg Ron Dennist arról, hogy a McLaren fogjon hozzá utcai autók gyártásába is. A TAG a Porsche kilépése után is szoros kapcsolatban maradt a McLaren utcai, elektronikai, és marketing részlegeivel.

Bár Dennis távozott a McLarentől, Ojjeh hűséges maradt a csapathoz, bár a részvényei szépen lassan átkerültek a bahreini Mumtalakat alapítványba, akik jelenleg is a csapat legnagyobb részvényesei.

Ojjeh 2013-ban tüdőtranszplantáción esett át, és bár felépült, tavaly a márka igazgatótanácsában a helyét átadta fiának, Sultannak. Ojjeh egész élete során rajongott a Forma-1-ért, az Autosport-nak adott 2017-es interjúja során úgy nyilatkozott, hogy a McLaren számára olyan, mint egy család.

„Imádom, hogy láthatom azokat az embereket, akiket már nagyon régóta ismerek, szeretek lemennie a garázsba, a bokszutcába. Persze szeretem azt is, amikor győzünk.”

„Fantasztikus kihívást jelent a Forma-1, és szeretek találkozni az emberekkel, megköszönni nekik, amit értünk tesznek, hiszen ők éltetik a csapatot, nekik is szükségük van egy kis elismerésre. Egy 3500 fős cégnél ez a legkevesebb, amit tehetek.”

megosztás
hozzászólás
Az egykiállásos stratégia lehet a nyerő, de ha jön a biztonsági autó...
Előző cikk

Az egykiállásos stratégia lehet a nyerő, de ha jön a biztonsági autó...

Következő cikk

Ocon szerint ezért volt ennyi baleset az azeri időmérőn

Ocon szerint ezért volt ennyi baleset az azeri időmérőn
Hozzászólások betöltése