Gyakorlatilag megújul a Racing Point a Magyar Nagydíjra

Az istálló bejelentése szerint júliusban olyan jellegű fejlesztések érkeznek, amelyeknek köszönhetően szinte teljesen megújul az autó.

Andrew Green, Technical Director, Racing Point, in the Friday Press Conference

Andrew Green, Technical Director, Racing Point, in the Friday Press Conference

Andy Hone / Motorsport Images

Andy Green technikai igazgató szerint ez már gyakorlatilag egy új autó lesz, amely kialakításánál már a megváltozott aerodinamikai felfogás játszik főszerepet. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a Racing Point szélcsatornás felkészülésében jelentős változást eredményezett, hogy a Toyota szélcsatornájáról a Mercedesére váltott. Korábban több területen is anyagi jellegű problémák adódtak, de a tulajdonosok befektetései révén most ezeken a részeken is fejlődhet a csapat.

Már Barcelonába új felfüggesztéssel és aerodinamikai csomaggal érkezett a csapat, amely azonban még nem tudta optimalizálni az új elemek működését. következő jelentősebb csomagot a csapat júliusra, a Német Nagydíj idejére tervezi. "Ez egy nagy lépés lesz. Az aerodinamikai felfogás megváltozik, szóval nagy lesz a különbség. Minél előbb be akarjuk vetni, lehetőleg még a Magyar Nagydíj előtt" - jelentette be Ottmar Szafnauer a Motorsport.com érdeklődésére. "Sok minden megváltozik, többek között a légáramlás kezelése is, a jó irányba állunk, de ezen a területen sosincs megállás."

Még több F1 hír:

Andy Green technikai igazgató szerint akkora lesz a különbség, hogy már egy teljesen új autóról beszélhetünk a nyártól. "Gyakorlatilag egy új autó érkezik, annyira más lesz a felfogás. Még a nyári szünet előtt, és reméljük, hogy ezzel sok olyan problémát megoldunk, mint amilyen a barcelonai futamon felmerült" - mondta a szakember, aki kitért arra is, hogy mivel nem elégedettek idén.

"A kanyarok hosszától függ, egy 180 fokos kanyarban egyszerűen túl sokat használjuk a gumikat, nem tudunk normális egyensúlyt létrehozni a kanyar teljes hosszában. Ezzel nagyon szenvedünk" - mondta Green, aki persze nem számít arra, hogy minden problémát egy csapásra megold majd a jelentős fejlesztés, inkább arra számít, hogy jövőre lesz meg a gyümölcse a felfogásváltásnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 340 kép a F1-es tesztről: Räikkönen is a pályán
Következő cikk Ha érkezik Mick Schumacher, szükség lesz a Német Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország