BRÉKING

Gutiérrez nem várt lehetősége a Saubernél Indiában

Miután a Sauber F1 Team úgy döntött, hogy Sergio Pérez rosszulléte miatt a mexikóit nem ülteti autóba az első edzésen, a honfitárs kapott lehetőséget délelőtt a C31-es volánja mögött, mellyel átesett a „tűzkeresztségen.”A két mexikói mellett a japán Kamui Kobayashi is fontos adatokat gyűjtött az autóról pénteken. 

Fotó: Sauber F1 Team
Sergio Pérez:
„Miután a mai napon nem tudtam részt venni az első edzésen, kevesebb kört tettem meg, mint amennyit szerettem volna. Nehéz volt megtalálnom az ideális beállítást egy jó gyors körre, de ezzel együtt azt gondolom, hogy a hosszabb etapokon versenyképesek lehetünk A csapat még így is produktív napot tudhat maga mögött, és elegendő információval rendelkezünk ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből.”

Kamui Kobayashi:

„A mai napon nehezen találtam tapadást a pályán. Nem igazán tudom megmondani azt, hogy ez a poros pályának, a gumiknak, vagy az autónak köszönhető. Valószínűleg mindhárom tényező szerepet játszott, és javítanunk kell ezen a helyzeten. Ez különösen akkor fordult elő, amikor az autóból már fogytán volt az üzemanyag, de nem sok kört tettem meg ezen terhelés mellett. Főként nehezebb autóval körözgettem, és azt hiszem, hogy így versenyképesek vagyunk. Folytatnunk kell a munkát, de tudjuk, hogy a pálya tapadási szintje javulni fog.”

Esteban Gutiérrez:
„Nagyszerű tapasztalatot jelentett számomra az, hogy ma délelőtt beülhettem Sergio autójába. Ez volt az első alkalom, hogy vezethettem a C31-est, miután eddig csak egyenes vonalon teszteltem a csapattal. Ezelőtt nem ismertem a pályát, ami így még érdekesebbé tette számomra az edzést. A szezon során szorosan együttműködtem a csapattal, melynek hallgattam rádióüzeneteit, és részt vettem a mérnöki megbeszéléseken is. Ma azonban mindezt belülről élvezhettem.”

„Eddig ez csak kívülről adatott meg számomra. Élvezetes volt számomra mindezt belülről látni. Ezzel együtt nagyon érdekes volt egy hivatalos F1-es szabadedzésen részt venni. Ez egy lenyűgöző pálya, mely tartalmaz néhány nagyon gyors kanyart. A célom az volt, hogy fokozatosan haladjak előre és egybe hazahozzam az autót. Most ismét Sergio ül a volán mögé, de készen állok, ha a helyzet úgy kívánná.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Sajnos az első nyolc lehet a cél Indiában (FRISSÍTVE)
Következő cikk Ferrari: Ne ítéljünk elhamarkodottan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország