Grosjeant megrészegítette a tempó és a tehetség? Stewart segítene!

Jackie Stewart ismét segítő kezet nyújtott Romain Grosjean-nak, és csak a francián múlik, hogy elfogadja-e azt.  A háromszoros bajnok skót elmondta, hogy szerinte RoGro az ülésével játszik a továbbiakban.    

Fotó: Lotus F1 Team

Stewart a Genii Capital nagyköveteként tevékenykedik a paddockban, és júliusban már egyszer felajánlotta a segítségét a francia versenyzőnek. Azóta Grosjean-t eltiltották egy futamtól, és Japánban ismét alkotott, amikor Mark Webbert tette ki a pályáról.
 
A Lotus-hoz erős szálakkal kötődő skót ismét elmondta, hogy nagyon szívesen segítene RoGro-nak, aki egy hatalmas tehetség, és kár lenne érte:
 
„Szeretnék segíteni Romain-nak, mivel azt gondolom, hogy óriási potenciál van benne”- idézte a BBC a háromszoros bajnokot.
 
„Minden további baleset megtorpedózhatja az esélyeit arra, hogy jövőre a Lotus versenyzője legyen – az egyetlennek a topcsapatok közül. Ez az első teljes szezonja az F1-ben, és elég gyors ahhoz, hogy versenyeket nyerjen”- folytatta a skót. „Valójában azt gondolom, hogy már nyerhetett volna egy vagy két nagydíjat ebben a szezonban, de jelen pillanatban a sok balesete beárnyékolja a benne rejlő potenciált.
 
„Már eleve volt egy pár balesete, így azt gondoltam, hogy tudok segíteni neki, hogy elkerülje őket a jövőben”- utalt arra, hogy már nyáron felajánlotta a segítségét.
 
„Én magam is egy fiatal kezdő voltam a Forma-1-ben, és egyben futtattam egy meglehetősen jó versenyző fejlesztő programot a Stewart Grand Prix-nál, amikor olyan versenyzőket segítettem, mint David Coulthard, Juan Pablo Montoya, Gil de Ferran, és Allan McNish.”
 
„Romain, akiről azt kell mondanom, hogy egy rendkívül kedves fiatal srác, azt választotta, hogy nem él az ajánlattal. Utána a szezon feltorlódott a számára, majd azon volt, hogy elmegy nászútra, és úgy érezte, hogy megvannak a maga emberei, akik asszisztálnak neki. Ha eljön az idő, és így akar tenni, akkor én mindig ott leszek neki – köszönhetően a kapcsolatomnak a csapattal”- szögezte le Stewart.
 
Valamilyen oknál fogva a srácok úgy érzik, hogy nincs szükségük edzőre, amikor elhagyják a gokartozást. Ez egyetlen sporthoz sem hasonlít, amit ismerek”- jelentette ki a 73 éves skót.
 
Részegítő tud lenni az, ha megvan a tehetséged és a sebességed ahhoz, hogy versenyeket nyerj. Minden topversenyző rendelkezik azzal, hogy remekül kezelik fejben a dolgokat, és tudják azt is, hogyan kezeljék a maguk kis üzletét. Nagyon ritka, hogy egyiküknek balesete van. Ez nyilvánvaló Sebastian Vettel esetében, és Fernando Alonso balesete Japánban az első kanyar után ritkaságnak számít.”
 
Az elmének kell uralkodnia a természetes képességek felett. Ott voltam én is, és nagyon kevés balesetem volt a karrieremben. Tudom: ahhoz, hogy elsőként érj célba, először is célba kell érned, és sohasem nyersz meg versenyeket az első kanyarban, de elég gyakran elveszíted ott őket.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING